Emma napja van. | 2024.04.19

Fidesz: az ellenzék nem segíteni, csak kihasználni akarja a devizahiteleseket

2017-08-16 16:42:27

A Fidesz-frakció szerint az ellenzék eddig nem segített a devizahiteleseknek, most pedig "kihasználná" őket.

    A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében egyrészt arra reagált, hogy Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke a nap folyamán tartott sajtótájékoztatóján közölte, arra kérik a pártokat, hogy csatlakozzanak a devizahiteleseket érintő csomagjukhoz. Azt mondta: a témában egy megoldást ismernek, a hitelek forintosítását felvételkori árfolyamon.
    Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezető-helyettese a témában tartott, ugyancsak szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, pártja felszólítja a kormányt, azonnal gondoskodjon arról, hogy egyetlen devizahiteles család se kerüljön utcára. Az LMP elvárja a Fidesz-frakciótól azt is, hogy vegyen részt a várhatóan hétfőn tartandó rendkívüli parlamenti ülésen, és támogassa a devizahitelesek helyzetének javítását célzó javaslatát. 
    A Fidesz-frakció közleményében azt írta: a Jobbikot korábban nem érdekelte a devizahitelesek megmentése, több politikusuk, köztük Vona Gábor pártelnök nem szavazta meg sem a bankok elszámoltatását, sem a forintosítást.
    Úgy fogalmaztak: a parlamenti ülést valójában Soros György üzletember és egyeteme "védelmére hívják össze". Eközben "álszent módon" - folytatták - azokra a devizahitelesekre hivatkoznak, akiket segítség nélkül hagytak. A Jobbik és a szocialisták "az út szélén hagyták volna" a több százezer devizahiteles családot - olvasható a közleményben. 
    Kiemelték: a Fidesz-KDNP 2010 óta több, devizahiteleseket segítő intézkedéseket hozott. Ennek köszönhetően 25-30 százalékkal csökkentek a törlesztőrészletek és "ezermilliárd forinttal csökkentek a családok terhei" - tették hozzá.