Emma napja van. | 2024.04.19

Szabó Dávid mellett két légiós érkezett, Mészáros Dömötör is a csapattal edz

2017-08-09 11:10:14

Kedd délután szezonnyitó sajtótájékoztatót tartott a Vegyész RC Kazincbarcika férfi röplabdacsapata. A nyáron rengeteg változás történt a klub háza táján: ezeket ismertette Kárpáti László elnök, Klimon István alpolgármester és Kárpáti Zoltán, a felnőtt csapatot működtető társaság ügyvezetője. Mellettük a három legújabb szerzemény, Szabó Dávid, Vlado Milev és Zachary Palánkai-Omoshebi foglalt helyett, valamint a csapattal készülő Mészáros Dömötör.

TAO, saját csarnok, regionális központ

Óriási lehetőséget kapott a nyáron a magyar röplabdasport, hiszen bekerült a látvány-csapatsportágak közé, így részesül a társaságiadó-kedvezményen keresztüli támogatásokból (TAO). Ezt a Vegyész is igyekszik kihasználni, így egy új kft-t alapított a felnőtt csapat működtetésére, amely a VRCK Volleyball nevet kapta, egyik ügyvezetője pedig a klub korábbi játékosa, Kárpáti Zoltán lett. Édesapja, Kárpáti László – aki szintén ügyvezető az új társaságban – elmondta: a Vegyész a régió központi bázisa is lett egyben. Nógrád, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú és Borsod-Abaúj-Zemplén megye férfi röplabdaéletért felel, ami komoly feladattal jár.

Mivel az utánpótlás-nevelés nem csak a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ), hanem a VRCK szívügye is, ezért egy saját, pár száz férőhelyes csarnok tervezése is körvonalazódik. Erre már az önkormányzat is áldását adta, ahogy az MRSZ is támogatja a kezdeményezést. Az új létesítményben három röplabdapálya férne el, így a Vegyész együtteseinek nem kellene olykor a KSK Munkacsarnok, az Irinyi Tornacsarnok vagy a Don Bosco Sportközpont között ingázni délelőtt és délután. A mérkőzéseket azonban a felnőtt gárda továbbra is a Don Boscóban játszaná.

Cél a bajnoki cím

“A most mellettem ülő játékosokra csak rá kell nézni, és mindenki számára egyértelművé válik, hogy mi a célunk: megnyerni a bajnokságot” – jelentette ki Kárpáti László. “Ennek a célnak az érdekében az első edzéstől komolyan készül az együttes. Sok mindenkinek kell köszönetet mondanunk, hogy most itt lehetünk. Az önkormányzat folyamatosan támogat bennünket, de új belépő a Kód Kft. Nem szeretnénk megfeledkezni azokról sem, akik az elmúlt időszakban segítettek nekünk, nekik is hálával tartozunk.”

Kárpáti Zoltán elárulta, beszélgetett a klubnál dolgozókkal, akik közül néhányan jelezték neki: nagy terhet nem szabad rakni a játékosokra. Az egykori center azonban nem kertelt.

“Én nem értek velük egyet, mindenképpen szeretnék terhet rakni a játékosokra” – szögezte le Kárpáti Zoltán. “Rengeteg áldozatot hoztunk, szponzorok érkeztek, minőségi keretet raktunk össze, így nem lehet más a cél, mint a kupák gyűjtése. Amennyiben sikerül megnyerni a bajnokságot, ami azért nem lesz könnyű, hiszen a riválisok is erősítenek, akkor jövőre mindenképpen elindulunk a Bajnokok Ligájában, ahol a közeljövőben szeretnénk középcsapattá válni.”

Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere egyetértett az előtte szólókkal, és elmondta, a város támogatja a klub nagyra törő álmait: “Látva a játékosokat és az elszántságot, sokra lehet hivatott az idei csapat, hiszen a legjobb játékosokat nem csak megtartani sikerült, hanem csatlakoztak is hozzájuk.”

Szabó, Milev, Zachy és Mészáros

Szabó Dávid egy év kihagyás után húzza ismét magára a Vegyész-mezt, az előző szezont a török másodosztályban töltötte. Habár volt egy remek külföldi ajánlata, klubunk egy versenyképes kontraktussal rukkolt elő, így a “Zsiráf” becenévre hallgató átló nevelőklubja mellett tette le a voksát.

“Természetesen mindig jó érzés az anyaklubban játszani” – mondta a 27 éves Szabó Dávid. “Ez az egyesület mindig is az otthonom volt, sok az ismerős arc ezúttal is, és tudom, hogy minden évben szívesen várnak. Ugyan még nagyon messze van, de szeretnék a bajnokságban és a kupában is döntőt játszani. Várhatóan egy jó, új keretünk lesz, amivel sokat kell foglalkozni, össze kell csiszolódni, de remélem, hogy meglesz az eredménye. Esélyesek lehetünk a bajnoki címre, de előbb legyünk túl néhány felkészülési mérkőzésen, aztán meglátjuk, miben kell még javulnunk.”

Vlado Milev 80 hivatalos mérkőzést játszott a Macedón válogatottban, amellyel három alkalommal is, legutóbb éppen idén nyáron az második helyen zárt az Európa Ligában. Profiskodott egyebek között Csehországban, Belgiumban és Ausztriában is, megfordult a Közel-Keleten, legutóbb a ciprusi bajnokságban tette le a névjegyét.

“Örülök, hogy ide igazoltam, nagy terveket szövöget a klub, amihez én igyekszem mindig kiadni magamból a maximumot” – fogalmazott a 32 éves nyitásfogadó-ütő. “Természetesen Magyarországon is bajnokságot és kupát akarok nyerni, a Közép-európai Kupában pedig a négy közé kerülés a célom.”

Zachary Palánkai-Omoshebi, művésznevén Zachy, 18 éves, 206 centiméter magas, magyar-angol kettős állampolgár. Posztját tekintve feladó, oszlopos tagja az angol utánpótlás-válogatottaknak, a nyáron Hollandiában és Olaszországban is részt vett röplabdatáborban – egy olasz másodosztályú (A2) csapat ki is nézte magának, mégis a VRCK-t választotta.

“Tudom, hogy a csapat harmadik lett tavaly, remélem, én is tudok segíteni abban, hogy idén előrébb végezzen” – mondta az édesanyjával és testvérével érkező Zachy. “Van még mit tanulnom, ezzel tisztában vagyok, szeretnék fejlődni is, amihez szerintem itt meglesz a lehetőségem. Blokkban és védekezésben viszont remélem, hogy már a kezdetektől a csapat hasznára tudok lenni.”

Mészáros Dömötört nem nagyon kell bemutatni a röplabdát követőknek. A 40 éves klasszis szeretne ismét magyar bajnok lenni, ehhez elmondása szerint Kazincbarcikán meglesz a lehetősége. Fontos megemlíteni azonban, hogy az ütő és a klub egyelőre nem kötött megállapodást, a végleges döntésre a jövő hét elején kerül sor.

“Sokat beszélgettem Szabó Dáviddal és Toronyai Miklóssal (a Vegyész feladója – szerk.), és egy nyaralás alkalmával vetődött fel bennem a gondolat, hogy ide szerződjek” – mondta a korábban az európai top bajnokságokban, Olaszországban és Oroszországban is éveket eltöltő Mészáros Dömötör, akit a VRCK is szívesen látott. “Szeretném, ha mindenki a maximumot nyújtaná, kiadna magából mindent. Van egy jó keretünk, egy remek edzővel. A feltételek adottak, hogy sikeresek legyünk, minden rajtunk, a játékosokon múlik innentől kezdve.”

A klub nyári érkezői. Fotók: Tóth Milán

Profibb szemlélet, strandröplabda-szakág is alakul

Mivel bővítené bázisát a VRCK, a strandröplabdát is életre hívja. Mindenkit szeretettel vár majd a klub a szakágba, versenyzési lehetőséget biztosítva profiknak, a felnőtt csapatból már kikopó játékosoknak, a röplabdát csak hobbiként folytatóknak és az amatőröknek egyaránt. A Vadna Park is tervez fejlesztést strandfociban és -kézilabdában, a röplabdának is lehet erre lehetősége. Kárpáti Zoltán újságírói kérdésre elárulta, még akár nívós nemzetközi tornát is rendezhetnek a Vadnai-tó mellett. Az üzletember egyébként sem szeretne kicsiben gondolkodni, komolyabb arculatváltást szeretne látni a VRCK-nál, és nem csak a pályán. Mint mondta, “a huszonegyedik században a hírek pillanatok alatt eljutnak az emberekhez, ezzel nekünk is lépést kell tartani”.

A Vegyész kerete: Toronyai Miklós, Zachy (feladók), Juhász Péter, Banai Máté, Kozsla Ádám, Gulyás Ádám (centerek), Szabó Dávid, Árva Milán, Péter Márton (átlók), Kovács Zoltán, Gebhardt Norbert, Blázsovics Péter, Budai Balázs, Vlado Milev (ütők), Gebhardt Áron, Dudás Tamás (liberók).
A csapattal készül: Mészáros Dömötör (ütő)
Vezetőedző: Daniel Oravec. Másodedző: Dudás András. Gyúró: Balázs István. Csapatmenedzser: Gulyás Ferenc. Orvos: dr. Rácz Zsigmond.

 

Forrás: vrck.hu