Emma napja van. | 2024.04.19

Esőben is tolták a rockot a Csónakázó-tónál

2017-08-07 09:11:28

A nap elején még a hőség, a végén pedig már a viharok nehezítették az 5. Kolorfesztivál hatodik napját, program azonban ennek ellenére sem maradt el az ország legszínesebb nyári eseménysorozatán.

A kazincbarcikai In Aeternum Gospel kórus koncertjével kezdődött vasárnap délelőtt az 5. Kolorfesztivál hatodik napja. A zenés eseménynek helyet adó Kazincbarcika-alsói református egyházközösség templomában a zenekar megszokott, vidám, pörgős stílusában csendültek fel az ismert dallamok.
A gospel-koncertet követően a Kolor Kölyökszigeten, a Mezey István Művészeti Központban folytatódtak a programok. A kicsik először a Sajómenti Népművészeti Egyesület kézműves játszóházában kreatívkodhattak, majd Csernyik Pál-Szende láb-báb műsorát követhették figyelemmel. A kölyöksziget második napját Rutkai Bori-koncertje zárta.

A gyerekműsorok egyik kiemelkedő zenészéről sokan talán nem is tudják, hogy a zenélésen túl képzőművészettel, költészettel is egyaránt foglalkozik. A művészeti elemeket szívesen építi be gyerekműsorába, ezzel is színesítve azt. Zenészként gyerekdalt, tangót, népdalt, rock and rollt, régi sanzont vagy éppen szovjet slágert is szívesen feldolgoz. A Mezey-házban fellépésüket fantasztikus hangulat övezte. A gyerekek boldogan énekelték kedvenc dalaikat Borival, táncoltak, vonatoztak és örömükre, előkerültek a sárkány- és az űrhajós bábok is. A különleges dallamvilágon, az egyedi hangzáson és vizuális élményen nemcsak a gyerekek, hanem a szülők is jól szórakoztak.

Mindeközben délután négytől, a KolorCountry idei második állomásán, Sajókazán a Radvánszky-kastély teraszán a Czemende zenélt. A szélesebb közönség előtt a Csillag Születikben bemutatkozott zenekar izgalmas színfolt a magyar zenei élet palettáján. Zenéjükben különböző stílusokat ötvöznek, érdekes, akár népi hangszerekkel fűszerezve, ezzel egyedi hangzásvilágot teremtve, amit méltóképpen kiegészít a csak rájuk jellemző „Czemendés” szövegvilág. Idén új koncertműsorral jelentkeztek, régebbi, jól ismert zenéik mellett ezt is láthatták azok, akik Sajókazán kilátogattak a koncertjükre.

A Csónakázó-tavi nagyszínpadhoz vasárnap a rockereket várták a szervezők. Este hattól a kazincbarcikai kötődésű Riff-Raff Company egyórás koncertjén szórakozhattak a kilátogatók. Őket két rocklegenda követte: este héttől a legendás Piramis, majd a P. Mobil hozta el Kolorcitybe az örökzöld slágereit. A műsorok közben megérkezett a hidegfront is, mely viharokkal vetett véget az közel egy hete tartó hőhullámnak, és bár a szakadó eső miatt sokan „menekülőre fogták”, a vérbeli rockerek így is végigtombolták a koncerteket.

Augusztus 7-én, hétfőn szintén több helyszínen folytatódnak a színes programok: a Kolor Kölyökszigeten a Völgy parkban kézműves bütykölde, és peonza-verseny, az Egressy Béni Városi Könyvtárban könyvtárkóstolgató, a Mezey-házban kölyökmozi vár majd kicsiket és nagyokat; Sajóivánkán, a fesztiválra már sokadszor visszatérő Magyar Vista Social Club látogat el. Végül, de nem utolsó sorban újabb tárlat nyílik Kazincbarcikán, ezúttal a Mezey István Művészeti Központban a Szentenderi Vajda Lajos Stúdió és Barátainak munkáiból. A megnyitón közreműködik ef. Zámbó István és az ef. Zámbó Dead Band.