Tivadar napja van. | 2024.04.20

Rétvári: takarékosabb elődeinél az Emmi működése

2017-08-03 17:12:00

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) minden intézkedése során figyel arra, hogy csökkentse az igazgatási kiadásokat, ennek köszönhetően a minisztériumra fordított költségek messze elmaradnak a 2010 előtti költésektől - idézi Rétvári Bence parlamenti államtitkár Mesterházy Attila MSZP-s képviselőnek adott írásbeli válaszaiból honlapján a Magyar idők.

    A csütörtökön megjelent cikk szerint a kormány mindennapi működése során is érvényesül a takarékosság, ezért hatékonyabban szervezi az adminisztratív kiadásait, míg "2010 előtt, a szocialista kormány idején az Emmi jogelőd szervezetei a sokszorosát adták ki például utazásra vagy épp reklámra".
    Rétvári Bence válaszában kiemelte, hogy míg a szocialisták 2008-ban 380 millió forintot költöttek utazásra, addig az Emmi az idei évben ennek kevesebb mint a negyedét fordította a külföldi kiküldetésekre. Nem kevésbé szembetűnő a különbség a szakmai tevékenységeket segítő szolgáltatásokra kiadott összegek tekintetében sem: amire a szocialisták 2006-ban több mint 1 milliárd forintot költöttek, arra az Emmi ennek az összegnek mindössze a 15 százalékát használta fel - olvasható a cikkben.
    Az írás szerint az MSZP képviselője rákérdezett arra is, hogy a minisztérium mennyit költött reklám- és propagandakiadásokra. Az Emmi ilyen jellegű költése a tájékoztatás szerint töredéke volt 2017-ben a 2006-ban kifizetett 467 millió forintnak. 
    Az adatok fényé­ben tehát úgy tűnik, a szocialisták pazarló működésével szemben a Fidesz hatékony gazdálkodással jelentős bürokratikus költségmegtakarításokat tudott elérni - fogalmaz a cikk.