Emma napja van. | 2024.04.19

Élénkülő verseny alakítja a távközlési piacot a Magyar Telekom szerint

2017-08-03 11:38:39

A szolgáltatók élénkülő versenye alakítja a távközlési piacot, a hangalapú bevételek csökkenését az ügyfélkör bővítése mellett az adatbevételek emelkedése ellensúlyozhatja - mondta Szabó János, a Magyar Telekom Nyrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese csütörtökön Budapesten, a vállalat sajtótájékoztatóján, a cég második negyedéves eredményeit értékelve.

    A Magyar Telekom szerdán közzétett gyorsjelentésében ismertette, hogy idei második negyedéves bevétele éves összehasonlításban 8,9 százalékos növekedéssel meghaladta a 153 milliárd forintot, az EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) pedig 1,8 százalékos visszaeséssel, 47,9 milliárd forintra csökkent.
    Szabó János kiemelte, hogy az ügyfelek adatigénye várakozáson felül bővült, emellett a készülékértékesítésben is kiemelkedő volt a kereslet.
    Hozzátette, hogy a Magyar Telekom folytatja az uniós és az önerős hálózatfejlesztéseket, az idei kivitelezések időarányosan a tervezettnél jobban haladnak.
    A kártyás ügyfelek regisztrációjával kapcsolatban közölte, hogy az adategyeztetés sikeres volt, az innen származó bevételek több mint 95 százalékát sikerült megtartani, így szinte kizárólag csak a nem használt kártyák szolgáltatásai szűntek meg.
    A roamingban érzékelhető növekedést látnak a roamingdíjak eltörlését követően, júniusban hétszeresére emelkedett az adatforgalom éves összehasonlításban - tette hozzá.
    Az elmúlt negyedév újításairól szólva kiemelte, hogy a Magyar Telekom új mobilcsomag-portfóliója 300 ezer ügyfelet - a teljes ügyfélkör több mint 10 százalékát - érte el. Az ügyfélkör bővítését a mikroszintű - például a néhány száz háztartást érintő - hálózatfejlesztések is segítik, a nyár folyamán várhatóan 10 településen adnak át hálózatot - tette hozzá. A Magyar Telekom 2,9 millió háztartásban tud nagy sebességű vezetékes internetelérést biztosítani, emelkedik a gigabájtos sebességű hálózat elérhetősége is, a 4G-lefedettség pedig már meghaladta a 98 százalékot - közölte.
    A vezérigazgató-helyettes a bevételek emelkedéséről szólva a trendszerűen emelkedő készülékértékesítés mellett a rendszerintegrációs és IT-bevételek jelentőségét emelte ki, ami az uniós finanszírozású beruházásoknak köszönhető. Az EBITDA kis mértékű visszaesésében közrejátszott, hogy idén elmaradtak a tavalyi év mérlegét javító egyszeri tételek - például az ingatlaneladások - és az előrehaladott állapotban levő beruházások költségei is előbb jelentkeztek - fogalmazott.
    A lakossági energiapiacot a Magyar Telekom ősszel elhagyja, a gázpiacról történt kivonuláshoz hasonlóan ezen a téren is a csaknem 100 ezer ügyfél számára kényelmes, zökkenőmentes váltást szeretnének biztosítani a vezérigazgató-helyettes szerint.
    Elmondta, a Magyar Telekom montenegrói leányvállalatának, a Crnogorski Telekomnak tavaly lezárult a piaci konszolidációja. Az idén a rendeződő politikai válsághelyzetet a helyi telekommunikációs piac a távközlési oldal visszaesése nélkül vészelte át, csupán a készülékértékesítés csökkent a balkáni országban - ismertette.
    Szabó János a vezetékes piacon hosszabb távon átrendeződésre számít, mivel a Digi Távközlési Zrt. megvásárolja az Invitel lakossági és kisvállalati üzletágát, de - mint mondta - a Magyar Telekom helyzeti előnye és piaci helyzete miatt felkészült a változásokra és a versenyhelyzet kiéleződésére a vezetékes szolgáltatások piacán.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó