Emma napja van. | 2024.04.19

Trump: a Libanonnak nyújtott amerikai segítség hozzájárul az Iszlám Állam elleni harchoz

2017-07-26 08:03:55

A Libanonnak nyújtott segítség jelentősen hozzájárul az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harchoz - mondta Donald Trump amerikai elnök a libanoni miniszterelnökkel közösen tartott keddi sajtótájékoztatóján.

    A Fehér Ház Rózsakertjében tartott rövid tájékoztatón az amerikai elnök elmondta, hogy átfogó és részletes megbeszéléseket folytatott Szaad Haríri kormányfővel, nemcsak a Libanon, hanem a térség előtt álló kihívásokról is.
    Donald Trump hangoztatta, hogy Libanon "az Iszlám Állam, az al-Kaida és a Hezbollah elleni küzdelem frontvonalában" van, és "mély benyomást keltőnek" nevezte, hogy 2014-ben a libanoni hadsereg sikeresen visszaverte az Iszlám Állam terroristáinak Észak-Libanon elleni támadását, és azóta is folyamatos küzdelmet folytat határainál a terroristák beszivárgása ellen. Leszögezte: az Egyesült Államok büszke arra, hogy segítséget nyújthat ebben a harcban. Mint fogalmazott: Amerika segítsége hozzájárulhat annak biztosításához, hogy egyedül a libanoni hadsereg lehessen az ország védelmének garanciája.
    Trump kifejtette: a Hezbollah libanoni síita szervezet fenyegetést jelent nem csupán Libanonra, hanem a Közel-Kelet egészére. Szavai szerint az Irán támogatását élvező Hezbollah tovább növeli a humanitárius katasztrófát Szíriában. Trump megköszönte, hogy Libanon befogadja az Iszlám Állam elől és Szíriából menekülőket. Ehhez az Egyesült Államok további támogatását ígérte.
    Később, újságírói kérdésre válaszolva az amerikai elnök kitért Szíriára is. Hangsúlyozta, hogy "nem rajongója" Bassár el-Aszad szíriai elnöknek, majd leszögezte, hogy a szír elnöknek előbb-utóbb el kell majd számolnia "szörnyűséges" bűneivel.
    Haríri kormányfő megköszönte a libanoni hadseregnek és biztonsági szerveknek nyújtott amerikai segítséget, és elmondta, hogy megvitatták a Libanonban menedékre lelt másfélmillió szíriai helyzetét és a teendőket.
    A libanoni kormányfő hétfőn este érkezett ötnapos látogatásra Washingtonba, ahol 2015 óta most először tesz látogatást. A héten tárgyalást folytat még James Mattis védelmi miniszterrel, Rex Tillersonnal, az amerikai diplomácia irányítójával és Herbert McMaster nemzetbiztonsági tanácsadóval.
    Az amerikai külügyminisztérium adatai szerint 2006 óta Washington egymilliárd dollárnyi segélyt folyósított Libanonnak biztonsági célokra. Ez tartalmazza azt az évi 80 millió dollárt, amellyel kifejezetten a hadsereget és a biztonsági erőket segítik. Donald Trump azonban, nem sokkal beiktatása után jelezte, hogy csökkentik a külügyminisztérium külföldi támogatásokra és katonai segélyekre rendelkezésre álló költségvetését, a libanoni kormányfő pedig - sajtóinformációk szerint - szeretné megőrizni a Washingtontól kapott támogatás korábbi volumenét.