Csongor napja van. | 2024.04.16

Mégsem alakul meg egyelőre a koszovói parlament

2017-07-19 14:12:00

A koszovói parlament alakuló ülését az előzetes információk szerint szerdán tartották volna, ám a jövő hét végéig elhalasztották, mert egyelőre nincs olyan illetékes, aki összehívhatná a törvényhozást, és Hashim Thaci államfő sem kért fel egyelőre senkit kormányalakításra.

    A koszovói sajtó értesülései szerint az alakuló ülés elhalasztásához egyrészt az vezethetett, hogy nagyon sok képviselő nyári szabadságát tölti, így nem tudna részt venni az ülésen, más információk szerint viszont ez csak ürügyként szolgál, a Ramush Haradinaj egykori miniszterelnök és lázadóparancsnok vezette koalíció ugyanis még mindig nem tudta biztosítani a parlamenti többséget, azaz 61 szavazatot. 
    A Zeri című pristinai napilap információi szerint az alakuló ülést várhatóan július 27-én tarthatják meg, amennyiben azonban augusztus 7-ig nem ül össze a törvényhozás, ismét előrehozott választást kell kiírni. 
    A választási bizottság végleges eredményei alapján a júniusi választást a korábban Hashim Thaci államfő vezette Koszovói Demokrata Párt (PDK), a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) és a Koszovói Kezdeményezés (Nisma) nevű pártok koalíciója, vagyis az úgynevezett háborús koalíció nyerte meg a szavazatok 33,74 százalékával, ami 39 mandátumot jelent a 120 fős törvényhozásban. 
    A második helyen az ultranacionalista Önrendelkezés  (Vetevendosje) végzett, amely a voksok 27,49 százalékát szerezte meg, ez 32 mandátumot jelent. Az Isa Mustafa eddigi miniszterelnök vezette Koszovói Demokrata Szövetség (LDK), a Szövetség az Új Koszovóért (AKR), valamint az Alternatív Párt koalíciójára leadott 25,53 százaléknyi voks csak a harmadik helyre és 29 mandátumra volt elegendő. A nemzeti kisebbségeknek járó húsz, úgynevezett fenntartott hely közül 10 jár a szerb pártoknak, ebből 9-et a Szerb Lista szerzett meg, egyet pedig az Önálló Liberális Párt. A maradék tíz mandátum a török, askáli, goráni, roma és a magát egyiptominak nevező kisebbség pártjai között oszlik meg. 
    Önállóan egyik párt vagy koalíció sem tud kormányt alakítani, és az eddigi információk szerint a felek vonakodnak koalícióra lépni egymással, anélkül viszont senkinek sincs meg a kormányalakításhoz szükséges 61 fős parlamenti többsége, még akkor sem, ha maguk mellé állítják a kisebbségeket. 
    A koalícióhoz viszont egyik félnek sem fűlik a foga. Szinte biztosra vehető, hogy Isa Mustafa nem lép ismét koalícióra Hashim Thaci koszovói elnök pártjával, a PDK-val, ugyanis éppen ez a párt okozta kormányának bukását, amikor támogatta az ellene beadott bizalmatlansági indítványt. Az Albin Kurti vezette Önrendelkezésnek pedig nagyon rossz híre van, hiszen meglehetősen radikális eszközökkel politizált ellenzékből az utóbbi időszakban, például könnygázgránátokkal akadályozta a törvényhozás munkáját. Ugyanakkor az Önrendelkezés sem lépne koalícióra a PDK-val, így előfordulhat, hogy Isa Mustafa és Albin Kurti is "a kisebbik rossz" elve mentén közösen alakít kormányt, kizárva így a kormányzásból a legtöbb szavazatot szerzett tömörülést.