Emma napja van. | 2024.04.19

Szakértő: nem valószínű a közös nyilatkozat

2017-07-08 13:15:00

Frank Tibor Amerika-szakértő szerint nem valószínű, hogy egy közös egyetértő zárónyilatkozatot fogadnak el majd az országok Hamburgban, ahol a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport csúcstalálkozóját tartották.

    Frank Tibor az M1 aktuális csatorna szombati műsorában azt mondta, hogy a záródokumentum aláírásához mind a 20 ország egyetértése lenne szükséges, ami szerinte nem lesz meg. Angela Merkel német kancellár is olyan jelzéseket adott, hogy nehéz tárgyalásokat folytattak. 
    Megjegyezte azt is, hogy ennek az a nagyon rossz üzenete lenne a világnak, hogy a vezető gazdasági hatalmak nem tudnak megállapodni.
    Kitért arra is, hogy amerikai-orosz elnöki találkozóra is sor került a G20 csúcson. A két nagyhatalom számára sok nemzetközileg fontos probléma van, a jó viszony kialakítása kedvező. Kérdésnek nevezte, hogy ez a két nagyhatalom döntené el a világ sorsát, mivel sok új tényező között Kína és az EU is ott van. Ugyanakkor jelezte, hogy az amerikai-orosz együttműködésnek széles kihatása van.