Csongor napja van. | 2024.04.16

Bármikor súlyosbodhat a kelet-ukrajnai helyzet az EBESZ misszióvezető-helyettese szerint

2017-07-07 17:25:00

Bármikor súlyosbodhat a kelet-ukrajnai helyzet az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai missziójának helyettes vezetője szerint, a szervezet különmegbízottja pedig aggasztónak nevezte, hogy Kijev és az oroszbarát keleti rész gazdaságilag és közigazgatásilag teljesen szétszakadt egymástól.

    Alexander Hug misszióvezető helyettes az APA osztrák hírügynökségnek pénteken arról beszélt, hogy aggódva figyeli a térség "nyugodt időszakait is". Indoklása szerint az éles helyzet oka, hogy a konfliktusban résztvevő mindkét fél bevetette a nehézfegyvereket, továbbá az ukrán katonák, valamint a szakadár fegyveres erők egymástól alig száz méterre vannak az előírt két-három kilométer helyett.
    "Az év eleje óta 2500 nehézfegyvert láttak a helyszínen, ezeknek a megállapodás értelmében nem lenne szabad ott lenniük" - mondta Hug, és leszögezte: így bármikor komoly összecsapások alakulhatnak ki.
    "Jelenleg +csak+ három számjegyű a tűzszünet megsértésének a száma, a korábban naponta mért több mint ezer eset helyett" - mondta. "Ez azt jelenti, hogy még ha nyugodtnak is tűnik minden, nő a bevetési készültség" - állapította meg a misszióvezető-helyettes, s azt is kijelentette, hogy addig nem lesz vége a konfliktusnak, ameddig nem valósul meg a demilitarizálódás és a nehézfegyverek kivonása. Úgy vélte, hogy csak így érhető el a stabilitás és a civil áldozatok számának csökkenése. Július 3-ig 54 embert öltek meg, míg tavaly ugyanebben az időszakban 34-et.
    Martin Sajdik, az EBESZ különmegbízottja aggasztónak nevezte az utóbbi hónapok ukrajnai történéseit. Az APA osztrák hírügynökségnek pénteken adott interjújában kiemelte: a nehézfegyverek bevetésével több a katonai incidens is, kétszeresére nőtt a civil áldozatok száma és az EBESZ megfigyelőkkel szemben is nő az agresszivitás, különösen a Donyecki Népköztársaságban.
    Sajdik - aki Moszkva, Kijev és az oroszbarát szeparatisták közötti közvetítő feladatokat lát el - úgy vélte, hogy a minszki folyamat eddig nem hozta meg a kívánt eredményt. Arról is beszélt, hogy a szeparatisták által ellenőrzött területen élők elvesztették a kapcsolatot Ukrajna egyéb részein élőkkel, s ezek az emberek igen nehezen jutnak ukrán útlevélhez.
    A fogolycserékre utalva Sajdik kitért arra, hogy humanitárius téren akadt az utóbbi időben néhány kisebb siker. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy erősödhet a civil lakosság védelme.
    A jövő héten a Bécshez közeli Mauerbachban tartják az EBESZ-tagországok külügyminisztereinek informális találkozóját, amely kiemelten foglalkozik Európa aktuális biztonsági kihívásaival. A "párbeszéd és együttműködés által a bizalom kiépítéséért" mottóval összehívott értekezletre mintegy harminc ország tárcavezetőjét várják. Idén Ausztria látja el az EBESZ soros elnöki tisztségét.
    A tisztségéből júliusi elsején távozott EBESZ-főtitkár, Lamberto Zannier korábban úgy fogalmazott, hogy az informális találkozó egy további lépés, hogy az EBESZ fórumot biztosítson a kelet- és a nyugat-európai országok közti párbeszédre. A szervezetnek egyelőre még nem sikerült megegyeznie az új főtitkár személyéről.