Emma napja van. | 2024.04.19

Czibere: 1,6 milliárd forint iskolai felzárkóztatásra

2017-07-05 09:44:00

 

A most kezdődő tanévben 1,6 milliárd forint áll rendelkezésre az Útravaló program keretében a hátrányos helyzetű diákok tanulmányainak támogatására - jelentette ki a szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.

 

    Ez azt jelenti, hogy a 7. és 8. évfolyamban tanulókat, tanulmányi eredménytől függően havonta 7-14 ezer forinttal segítik, annak érdekében, hogy eljussanak a középfokú oktatásba.     A középiskolásokat pedig havi 8-15 ezer forinttal támogatják azért, hogy érettségit szerezzenek - közölte Czibere Károly.
    Az ösztöndíjprogramra, amelyben tavaly mintegy 9300 diák vett részt, szeptember 15-ig lehet jelentkezni; a hátrányos helyzetről szóló igazolást a jegyző állítja ki - tette hozzá az államtitkár.
    Mint elmondta: a program fontos része, hogy a gyerekek tanulmányait mintegy 3500 mentor segíti, aki figyelemmel kíséri a tanulmányi eredményeiket és beavatkoznak annak romlása esetén. 
    Az alapvető cél, hogy az általános iskolások felkészüljenek a középiskolára, illetve az iskolatípus-váltásra. Hiszen utóbbi esemény különös nehézségeket okoz a családok számára - tette hozzá.
    A középiskolásokat pedig abban kívánják támogatni, hogy ne morzsolódjanak le, és jussanak el az érettségiig - sorolta.
    Mindez annál inkább fontos, mert Magyarországon különösen meghatározza a szülők végzettsége a gyermekek életútját. Ezen kívánnak változtatni az Útravaló programmal - mondta a politikus.
    Czibere Károly a Kossuth Rádió 180 perc című szerdai műsorában arról beszélt, hogy már kisgyermek korban megkezdik a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatását. Ezt szolgálják a Biztos Kezdet Gyermekházak; immár 112 ilyen intézmény működik a 3 évesnél fiatalabb gyerekek és szüleik számára. Ugyanakkor további 150-et kívánnak kialakítani.
    Ezekben az anyukák is megkapják az alapvető gyermekgondozási, higiénés és  háztartástani ismereteket - mondta a politikus.