Gedeon napja van. | 2024.03.28

Vádat emeltek a túronyi gyilkosság gyanúsítottja ellen

2017-06-30 11:16:00

Vádat emeltek azzal a túronyi férfival szemben, aki a Baranya Megyei Főügyészség szerint 2016 májusában fejszével megölt egy idős német férfit a baranyai településen - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel. 

    Mint írták, a vádlott évek óta a baranyai Túrony községben lakott, ahol többször segített a szomszédjában élő 81 éves német férfinak a ház körüli munkákban. 
    A vád szerint 2016 májusában a férfi ittas állapotban elhatározta, hogy a szomszédjától műszaki cikkeket tulajdonít el, ezért egy fejszével bement az udvarába. A sértett azonban váratlanul megjelent, meglátta a szomszédját, majd visszament a házba. A támadó az idős férfi után ment és kétszer a fejszével fejbe ütötte. A sértett elesett, ekkor a vádlott még két-három ütést mért rá a fejsze fokával. Az idős férfi azonnal meghalt. 
    A vádlott a házból mintegy 30 ezer forintnyi értéket vitt el, majd a bűncselekmény másnapján visszatért a helyszínre, és a nyomokat tisztítószerrel eltüntette. 
    A főügyészség tájékoztatása szerint a férfit nyereségvágyból, idős személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolják, ami akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.