Gedeon napja van. | 2024.03.28

ORÖ: csaknem 840 millió forint tartozása van az önkormányzatnak

2017-06-29 19:38:00

 Az Országos Roma Önkormányzat tájékoztatása szerint a szervezet nyilvántartott kötelezettségeinek összege május 19-én csaknem 840 millió forint volt. Az önkormányzat belső ellenőrzése nem a jogszabályoknak megfelelően működött az előző vezetés alatt.

    Az ORÖ csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a 2016-os költségvetési beszámolójuk könyvvizsgálatát független könyvvizsgáló cég végezte. A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzatnál a belső ellenőrzés "nem működött, illetve nem a jogszabálynak megfelelően működött" az előző vezetés alatt. Azt írták: a vizsgálat nem ellenőrizhette egy, az Európai Unió által finanszírozott projekt dokumentációját és pénzügyi bizonylatait, mert azok teljes iratanyagát lefoglalta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Hozzátették: a vizsgálatból kiderült az is, hogy az előző vezetés, valamint a képviselő-testület és a pénzügyi bizottság ellenőrzéseinek elmaradása, továbbá a korábbi időszak jogszabályoknak nem megfelelő gazdálkodása miatt az ORÖ nem lesz képes kifizetni tartozásait.
    Közölték: az ORÖ könyvvizsgálatát a 2015-ös évre vonatkozóan jelenleg is végzi a cég, mivel ez nem történt meg az előző vezetés időszakában. Úgy fogalmaztak: "jelentős hatást gyakoroltak" a szervezet gazdálkodására, költségvetésére az előző évekről átvitt kötelezettségek. 
    Az ÖRÖ kötelezettségeit ismertetve azt írták, tavaly január 1-jén csaknem 2,4 milliárd forint volt az összes tartozás, amelyből december 31-ig saját forrásból rendeztek csaknem 150 millió, "speciális támogatásból" pedig 1,3 milliárd forintot.
    December 31-én több mint 943 millió forint tartozása volt a szervezetnek. Idén január elsejétől május 19-ig saját forrásból rendeztek több mint 104 millió forintot, így a május 19-i állapot szerint az ORÖ-nek 838 792 833 forint nyilvántartott kötelezettsége van - olvasható a közleményben.
    A tájékoztatás szerint az adósságokat először tavaly november-decemberben mérték fel, ennek alapján ütemtervet készítettek, és idén január-februártól kezdődött a részletfizetési megállapodások megkötése "az elismert, megfelelően dokumentált adósságok" rendezésére. 
    A 2017-es költségvetési évben 22 részletfizetési megállapodást kötöttek, ötször egyenlítettek ki szállítói tartozást teljesen, egyszer pedig a másik fél elutasította a megállapodást. A megkötött megállapodások a 2018-2019. költségvetési évekre is hatással lesznek, mert a nagy összegű kötelezettségek kiegyenlítését több részletben tudja vállalni az ORÖ.
    Jelezték: a könyvvizsgáló cég már az önkormányzat hivatala által elkészített adósságrendezési ütemtervet kapta kézhez és dolgozta fel jelentésében. A felhalmozott adósságok 3,1 százaléka keletkezett tavaly.
    Azokról a projektekről, amelyekkel nem számoltak el, az Emberi Erőforrások Minisztériumával (Emmi) tartott egyeztetések után készült tételes elszámolás februárban, mivel ezzel kapcsolatban "semmilyen nyilvántartást nem vezettek az előző években".
    Közölték azt is, hogy az ORÖ bevételként jelenleg csak az Emmi által folyósított működési célú támogatással számolhat, amelynek június 19-ig 39,8 százalékát fordította az adósság rendezésére idén. Az önkormányzat elnöke kedden tájékoztatta a kormány képviselőit az szervezetben kialakult gazdasági helyzetről, és kérte segítségüket az ORÖ működőképességének fenntartásáért.