Gedeon napja van. | 2024.03.28

Fidesz: használtak-e pártmunkára diákokat az őrizetbe vett MSZP-s politikus cégénél?

2017-06-26 11:05:47

A Fidesz választ vár a szocialistáktól arra, hogy használták-e pártmunkára azokat a diákokat, akiket a költségvetési csalás miatt őrizetbe vett Czeglédy Csaba szocialista politikus cége közvetített ki.

    Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: túl azon, hogy az ügyben több mint 3 milliárd forinttal rövidítették meg az államkasszát és több ezer diákot "vágtak át", felmerül az a kérdés is, hogy hová szervezték ki ezeket a diákmunkásokat, kinek dolgoztak, végeztek-e pártmunkát, fizettek-e vagy ígért-e pénzt nekik plakátolásért, szórólapozásért, agitálásért vagy "emberek összeírásáért".
    "Várjuk a szocialista nagyhalak vallomását, szólaljon meg most már végre, és mondjon igazat Botka, Molnár és Ujhelyi!" - fogalmazott.    
    A Fidesz alelnöke szerint az MSZP-hez kapcsolható korrupciós botrány egyre terjengősebb lesz, egyre több szál azt mutatja, hogy az MSZP a korrupció pártja.
    Felidézte: Czeglédy Csabát 2001-ben nyolc hónapra ítélték a Rébusz iskolaszövetkezet ügyében okirat-hamisítás, számviteli fegyelem megsértése és adócsalás miatt, de a szocialisták "megmentették" őt, majd azzal jutalmazták, hogy önkormányzati képviselő lehetett, mégpedig szocialista és DK-s összefogással. Vagyis Botka László és Gyurcsány Ferenc együtt küzdött Czeglédyért - jegyezte meg. 
    Hozzátette: Czegédy Csaba eközben ügyvéd is volt, személyesen védte Botka Lászlót és a Gyurcsány Ferencet, majd több megyére kiterjedő bűnszervezetet "gründolt", és újra elkövette azokat a dolgokat, amiért egyszer már elítélték.      
    Ugyanakkor - folytatta Németh Szilárd - úgy néz ki, hogy ez mégsem kellemetlen az MSZP-nek, mert mindenki beállt Czeglédy Csaba mögé, Molnár Gyula pártelnök, és a "szegedi klán", Ujhelyi István EP-képviselő és Botka László miniszterelnök-jelölt is.
    Egy a Kovács Béla jobbikos EP-képviselőre vonatkozó kérdésre válaszolva Németh Szilárd azt mondta: szerinte az ügynek ebben a szakaszában elfogatóparancs kiadható lenne a "kémkedési és hazaárulási botrányba" keveredett jobbikos politikus ellen.    
    A Fidesz politikusát arról is kérdezték, hogy a Magyar Nemzet szerint a kormányzat intenzív Brüsszel-ellenes kampányával egy időben több kormánypárti politikushoz köthető cég, családi vállalkozás kapott több tízmillió forintos uniós támogatást. Németh Szilárd szerint ezt a kérdést ketté kell bontani, mert az uniós források nem könyöradományok vagy jutalompénzek, nem azért kapja ezeket Magyarországon bárki "mert jófiúk vagyunk" és azt mondjuk, amit Brüsszel vár tőlünk. Milyen alapon ne kaphasson földalapú támogatást egy politikus családtagjának cége? - tette fel a kérdést. Úgy vélte: sem politikailag sem erkölcsileg nem problémás ez, persze ha gond van vele, akkor vissza kell fizetni a támogatást és le kell vonni ennek a politikai konzekvenciáit.