Emma napja van. | 2024.04.19

Budai Gyula: a baloldal szembemegy az emberek akaratával

2017-06-25 15:55:10

 Budai Gyula szerint mára egyértelművé vált, hogy a baloldal szembemegy az emberek akaratával, amikor a migráció kérdésében "kész átadni Brüsszelnek az irányítást, kész lebontani a kerítést és végrehajtani az unió által meghatározott kvótát". A fideszes országgyűlési képviselő erről vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján beszélt.

    Mint mondta, a baloldal "kész végrehajtani a Soros-tervet", veszélybe sodorva ezzel a magyar embereket és a magyar településeket. "Mi ezt határozottan visszautasítjuk, amíg Magyarországnak ez a kormánya van, a déli határrészen a kerítés állni fog", a kvótakérdésben pedig "a falig is hajlandó elmenni" a kormányzat - tette hozzá. 
    Hangsúlyozta: egy friss közvélemény-kutatási eredmény szerint a magyar emberek 87 százaléka ellenzi a kötelező betelepítési kvóta bevezetését, ugyanekkora azok aránya, akik egyetértenek a déli határon épített kerítés fenntartásával, de hasonló eredményt hozott a legutóbbi nemzeti konzultáció is, amelyen 1,7 millióan adtak "erős felhatalmazást" a kormánynak bevándorlási politikája folytatására.
    A magyarok világosan elmondták a véleményüket: nem akarják, hogy migránsokat telepítsenek Magyarországra, nem akarják, hogy a kerítést lebontsák, ezáltal a déli határ védtelen legyen, és nem akarják, hogy Brüsszel döntsön abban a kérdésben, hogy a magyarok kikkel éljenek együtt - fogalmazott.
    A kormánypárti politikus ezt állította szembe az európai és a magyarországi baloldal "migránspárti politikájával", megjegyezve, hogy a parlamenti szavazási eredmény szerint a baloldal azt sem támogatta, hogy "a migrációt szervező és támogató Soros-szervezeteket átláthatóvá tegyük", és kötelesek legyenek elszámolni a kapott támogatásokkal.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó