Gedeon napja van. | 2024.03.28

Szerbia kincseit is bemutatják Aleksandar Vucic szerb elnök beiktatási ünnepségének keretében

2017-06-23 16:02:00

Óriási biztonsági intézkedésekre, mesterlövészekre, forgalmi dugókra, útlezárásokra, tiltakozásokra, de gasztronómiai különlegességekre, a legjobb szerb táncegyüttesek és zenekarok műsorára, és Szerbia történelmi kincseinek legszebbjeire is számíthat az az ötezer meghívott, aki részt vesz Aleksandar Vucic szerb elnök hivatalos elnöki beiktatási ceremóniáján péntek este Belgrádban.

    Az újbelgrádi Szerbia Palota monumentális épületének szinte minden termét feldíszítették az ünnepi eseményre, az ötezer meghívott ugyanis egyetlen helyiségben nem férne el, és a szervezők arra számítanak, a résztvevők egyik teremből a másikba sétálnak majd, hogy megtekintsék a kiállított emléktárgyakat, és megkóstolják Szerbia különböző régióinak ételkülönlegességeit. Az ország több mint száz borászata ajánlotta fel italait, ebből végül 57 gyártó borait választották ki, illetve két sörfőzde italait szolgálják majd fel. Kizárólag szerbiai ételek és italok kaptak helyet a menüben, így lesz pljeskavica, kulen, ajvár, prsut, piroti vasalt kolbász, de vajdasági szilvás gombóc is.  
    A Szerbia Palotában látható lesz a szerb államiság egyik első jelképének, Stojimir fejedelem 9. századi arany pecsétgyűrűjének a másolata, valamint annak a 13 római imperátornak, azaz vezető politikusnak a mellszobra, aki Szerbia területén született, amikor az még római provincia volt. Kiállítják Milos Obrenovic szerb fejedelemnek, valamint az első szerb felkelés vezetőjének, a Karagyorgyevics család ősének, Petrovic Djordje Karadjordjevicnek az ünnepi felöltőjét.
    Festményeken lesznek láthatók a szerb történelem legjelentősebb eseményei, illetve két makett is helyet kap a kiállított tárgyak között: az egyik Nikola Tesla Long Island-i laboratóriumát, a másik pedig a Belgrád a vízen elnevezésű projekt épületeit ábrázolja. Ez utóbbi egy több mint 3 milliárd dolláros beruházás, amely az utóbbi évtizedek legnagyobb projektjének számít Szerbiában. A projekt keretében a tervek szerint felújítják a Száva folyó másfél kilométeres elhagyatott partszakaszát, ahol modern lakó- és üzleti negyedet, illetve rekreációs komplexumot építenének. A belgrádi kormány elképzelése szerint egyesült arab emírségekbeli befektetéssel, egy dubajihoz hasonló, felhőkarcolós, új városrészt hoznának létre. A szervezők szerint ezekkel a makettekkel jelzik, hogy Szerbiának nemcsak a múltja jelentős, hanem a jövőben is nagy fejlesztésekre lehet számítani.
    A beiktatási ceremóniával egy időben Vucic-ellenes tiltakozást jelentettek be Belgrád központjába. A tiltakozók szerint Aleksandar Vucic tisztességtelen módszerekkel, például a média befolyásolásával nyerte meg az áprilisi elnökválasztást. 
    Újbelgrád egy része biztonsági okokból 16 és 22 óra között zárva lesz, kizárólag a meghívott delegációk tudnak átjutni a rendőrkordonon. A vendégeket, illetve az államfőt a rendőrség különleges egységei védik, a biztonságot több ezer rendőr felügyeli.