Andrea napja van. | 2024.04.18

KDNP: továbbra is átláthatatlan lesz a pártok finanszírozása

2017-06-23 15:10:00

A KDNP frakcióvezetője szerint továbbra is meglehetősen átláthatatlan lesz a pártok finanszírozása, a Jobbik és Simicska Lajos vezetésével zajló "gyűlöletkampány" folytatódása várható.

    Harrach Péter pénteki, a plakáttörvény szavazása után Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy ízléstelen és hazug a kampány.
    A plakátok üres blöfföket tartalmaznak - jelentette ki. Azt a kormányt gyalázzák, amely 2010-ben kivezette az országot a válságból, gazdasági növekedést ért el, bővítette a foglalkoztatottságot és emelte a béreket, vagyis bizonyította a kormányképességét - hangoztatta.
    Úgy vélekedett, az ellenzék állapotáról vall, hogy miként zajlott a szavazás, továbbá az azt megelőző alkuk megkötése. Felidézte, hogy az LMP korábban még szigorítani is akart az előterjesztésen, később azonban győzött náluk a "Fidesz-gyűlölet", és beálltak a Jobbik mögé. Az MSZP először tett egy a Fideszéhez hasonló javaslatot, utána ellenben "letiltotta a képviselőit" - tette hozzá.
    A kereszténydemokrata politikus azt mondta, bizonyos értelemben "győzött a gyűlölet és a hatalomvágy". Hangsúlyozta azonban, hogy az egyszerű többséget igénylő részeket megszavazták, ami ad majd némi mozgásteret.
    Kérdésre Harrach Péter úgy fogalmazott, bár kevés, de volt értelme a törvénymódosításnak. A kétharmados részek elfogadása azonban lehetőséget adott volna arra, hogy kampányidőszakon kívül ne folytatódjon a "gyűlöletkampány", és így megpróbálják rendbe tenni a közhangulatot.
    Arra a kérdésre, hogy a kormány migránsellenes plakátjai nem okoztak-e rossz hangulatot, a KDNP frakcióvezetője úgy felelt: meg kell nézni, mi a kétféle falragasz célja. A különbség, hogy míg a Jobbik plakátjai hatalomvágyból és "Orbán-fóbiából" születtek, az illegális bevándorlók valóban tönkreteszik a kultúrát, valamint terroristák találhatóak közöttük - jelentette ki.