Emma napja van. | 2024.04.19

Emmi: a kormány az édesapák támogatásával is segíti a családokat 

2017-06-18 14:26:00

A kormány kiszámítható, biztonságos életet biztosít a családoknak, például azzal is, hogy csökkenti az édesapák terheit és hosszabb távon biztosítja megélhetésüket - mondta Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár vasárnap, a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) apák napja alkalmából szervezett budapesti rendezvényén.    

    Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) helyettes államtitkára hangsúlyozta, 2018 a családok éve lesz Magyarországon, a kabinet ezért mindent megtesz, hogy ezt az édesapák is érezhessék, akik egyik kezükben "az élet hajójának kormánykerekét", a másikban pedig azt pajzsot tartják, "ami mögé a család bebújhat".
    Kiemelte, a kormány intézkedései közül ezt a célt szolgálja például a minimálbér csaknem duplájára, a szakmunkás bérminimum pedig több mint duplájára emelése 2010 óta, a családi adókedvezmények folyamatos bővítése, továbbá a fontos élelmiszerek, valamint az internet és az éttermi szolgáltatások forgalmi adójának mérséklése.
    Az államtitkár aláhúzta továbbá, eddig 40 ezer család több mint 100 milliárd forint értékben vett igénybe otthonteremtési támogatásokat, és ennek keretében 10 ezer gyermek vállalására kötelezték el magukat. A kormány célja, hogy minél többen válhassanak apává, "hiszen apának lenni jó, sőt a legjobb, ami egy férfi életében történhet" - fogalmazott.
    Beneda Attila a teljes foglalkoztatottság elérése szempontjából fontosnak nevezte, hogy a korábbi 12 százalék helyett már csak 4 százalékos a munkanélküliségi arány a férfiak körében. 
    Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője, kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos az elmúlt időszak egyik legnagyobb eredményének nevezte, hogy a 2010 előtt folyamatosan csökkenő házasságkötések száma 40 százalékkal növekedett a kormányváltás óta.
    Kiemelte, ez azért nagyon fontos, mert a házasság a sok válás ellenére is nagyobb biztonságot nyújt a gyerekeknek és az egész családnak. A kormánypárti politikus aláhúzta továbbá, a családok Magyarországon nagyobb támogatást kapnak, mint például Angliában, Írországban vagy akár Ausztriában.
    "Mi, fiúk egy kicsit talán gyávák vagyunk gyermeket vállalni, mi halasztjuk egyre tovább ezt a kérdést, a feleségeink, barátnőink azok már benne lennének" - fogalmazott Révész Máriusz, azt kívánva, az apák napja ráirányítja a figyelmet arra, hogy apának lenni jó, és nem szabad lemondani a gyermeknevelés élményéről.
    Király Nóra, a Ficsak alapítója azt mondta, fontosnak tartják, hogy minden év június harmadik vasárnapján az édesapákról is megemlékezzenek. "Nagyon sok szó esik évközben az édesanyákról, és sokszor elfeledkezünk arról, hogy végül is az édesapa a család feje, az édesapa a család összetartó ereje" - fejtette ki, hozzátéve, civil szervezetük célja minél több embert rávilágítani arra, hogy "családban élni a legjobb dolog a világon".