Auguszta napja van. | 2024.03.29

Három amerikai katonát megölt, egyet megsebesített egy afgán katona, aki a tálibok szerint az emberük volt

2017-06-11 06:44:19

Három amerikai katonát megölt, egyet pedig megsebesített egy afgán katona, akit utána agyonlőttek, és a tálib lázadók szerint az ő emberük volt - közölték helyi tisztségviselők, és megerősítette az alattomos támadás tényét az amerikai védelmi minisztérium is.

    Az eset a kelet-afganisztáni Nangarhar tartományban történt, ahol az amerikai különleges erők az afgán hadsereg katonáival együtt harcolnak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet és a tálibok ellen.
    A történtekről tájékoztatást adó tartományi kormányzó szóvivője közölte: egyelőre ismeretlen a lövöldöző katona tettének oka, de a vizsgálatot már megindították az ügyben. 
    Közben a tálibok szóvivője, Zabihullah Mudzsahid azt állította, hogy a gyilkoló katona a mozgalmuk tagja volt, és négy amerikai katonát lőtt le, többeket pedig megsebesített. 
    Washingtonban a Pentagon közleményben erősítette meg a három katona meggyilkolását és a negyedik megsebesítését, a kommüniké azonban további részleteket nem tartalmazott. Egy neve elhallgatását kérő tisztségviselő azt mondta amerikai tudósítóknak, hogy úgynevezett "belső támadás" történt, vagyis az afganisztáni biztonsági erők egyik tagja támadt a nemzetközi erők katonái ellen. Néhány évvel ezelőtt ez komoly problémát jelentett, de az utóbbi időben a biztonsági intézkedések szigorításának köszönhetően, kevésbé fordult elő ilyesmi. A legutóbb márciusban sebesített meg három amerikai katonát egy afgán katona.