Emma napja van. | 2024.04.19

Kormánypártok: nem maradhat következmények nélkül a Jobbik antiszemita botránya

2017-06-10 15:47:00

Nem maradhat következmények nélkül a Jobbik antiszemita botránya - jelentette ki a kormánypártok nevében Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten.

    Hollik István elmondta, sajtóhírek szerint Zagyva György Gyula, a Jobbik volt képviselője, "kampányarca" az egyik bírálóját és családját halálosan megfenyegette és többször lezsidózta írásban és telefonon keresztül is.
    A KDNP-s képviselő szerint felháborító, ami történt, nem volt még példa a magyar politika történetében ilyen durva antiszemita megnyilvánulásra, ezért a kormánynak állást kell foglalnia az ügyben.
    Hangsúlyozta, hogy 2010 óta zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben, zsidózni, őket fenyegetni nemcsak megengedhetetlen, hanem bűncselekmény is. Ami történt, az nem maradhat következmények nélkül - hangoztatta, hozzátéve: arra kérik a rendőrséget, hogy a leghatározottabban járjon el az ügyben és vizsgálja ki a történeteket. A kormánynak pedig szerintük állást kell foglalnia.
    Kérdésre válaszolva Hollik István elmondta, véleménye szerint bűncselekmény történt, és a kormánynak el kell utasítania azt, ami történt.
    A sajtótájékoztató után Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke azt közölte az MTI-vel: Orbán Viktor miniszterelnök utasította a belügyminisztert, hogy "a jobbikos Zagyva György Gyula gyalázatos antiszemita fenyegetőzése kapcsán a törvény teljes szigorával lépjen fel". Felidézte, Orbán Viktor az Országgyűlésben több alkalommal is kifejtette, hogy Magyarországon az antiszemitizmussal szemben zéró tolerancia van.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó