Gedeon napja van. | 2024.03.28

A baloldal veszélyt jelent a magyar emberek biztonságára

2017-06-08 13:41:00

 

A baloldal pártjai, az MSZP és a DK konkrét veszélyt jelentenek Magyarország és a magyar emberek biztonságára, mert a Soros György-féle terv végrehajtására készülnek a bevándorlás kérdésében - mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

 

    A politikus szerint egyértelmű bizonyítékok vannak a baloldali pártok szándékára, és ezt több szocialista és DK-s politikus maga is elmondta nyilatkozataiban.
    Hidvéghi Balázs közölte: példátlan nyomás nehezedik Magyarországra a migráció ügyében, és egységes offenzíva indult a magyar határvédelem ellen.
    Az elmúlt napok nyilatkozataiból kiderült, hogy az MSZP és a DK a bevándorlás kérdésében egy követ fúj, mindkét párt le akarja bontani a kerítést, és kész elfogadni a kötelező betelepítési kvótákat is - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
    Hidvéghi Balázs azt mondta: először Botka László szocialista politikus ismerte el, hogy ha kormányra kerülnének, elbontatná a határkerítést, később Niedermüller Péter, a DK politikusa mondta azt, hogy lebontaná a kerítést, mondván, "jöjjenek csak hozzánk a menekültek".
    Kiderült az is, hogy a kötelező kvótákat is kész elfogadni a magyar baloldal, hiszen Molnár Gyula, az MSZP elnöke egy televíziós interjúban arról beszélt, ha ez a közös európai megoldás része, akkor szerinte Magyarországnak el kell fogadnia - mondta.
    A politikus elképesztőnek nevezte, hogy a baloldal még mindig tagadja és megkérdőjelezi a közvetlen összefüggést a bevándorlás és a terrorizmus között. 
    Arra hívta fel a figyelmet, csak az elmúlt egy hétben három kegyetlen terrortámadás történt Nyugat-Európa nagyvárosaiban, Manchesterben, Londonban és Párizsban. 
    Iszlamista, bevándorló hátterű terroristák békés polgárokra támadtak és kegyetlen gyilkosságokat hajtottak végre, de úgy látszik, ez még mindig nem elég ahhoz, hogy Brüsszel és a baloldal változtasson az őrült és elhibázott bevándorlási politikáján - fűzte hozzá Hidvéghi Balázs.
    Szembe kell menni a "Soros-hálózat" nyomásával, meg kell védeni Magyarországot és a magyar emberek biztonságát. A Fidesz továbbra is ezen dolgozik - hangoztatta a párt kommunikációs igazgatója.
    Az M1-nek arra a kérdésére, miként kommentálja, hogy sajtóhírek szerint az egyik párizsi terrorista korábban az Európai Bizottság korábban kitüntetett újságírója volt, azt mondta: ez már az őrültség megjelenése a politikában. 
    A politikai korrektség, a multikultinak a minden józan észt, megfontolást és a tényeket is semmibe vevő erőltetése oda vezetett, hogy olyan egészen abszurd esetek történhetnek meg, mint ez - mondta Hidvéghi Balázs.
    Egy másik kérdésre arról beszélt, hogy a "lex Csicska" törvénytervezet célja az illegális pártfinanszírozás kiküszöbölése, és azt a politikai korrupció elleni fellépés részének is tekintik. 
    Jelezte, lényeges, hogy megmaradjon a tájékoztatásnak és a politikai reklámnak, főleg a kampányidőszakokra szorítkozó lehetősége.
    Arra a felvetésre, hogy egyes sajtóhírek szerint Farkas Flóriánnak nem volt felhatalmazása a Lungo Drom részéről a Fidesszel való megállapodás megkötésére, azt mondta, nem akarja kommentálni, hogy milyen belső viták lehetnek a roma képviseleti szervezetek között, de a Fidesz a politikai megállapodást és együttműködést fontosnak tartja a cigányságot képviselő nagy, meghatározó szervezettel.
    A Jobbik egyik nyilatkozatára utalva közölte, sértő a magyarországi cigányságra, ha a megállapodást szavazatvásárlásként értékelik, ezért a kijelentést visszautasította. 
    A Jobbiktól nem idegen a cigányozás, még akkor sem, ha az utóbbi időben sokkal puhább és cukibb képet igyekeznek magukról mutatni - mondta, hozzátéve: szerinte továbbra is az agresszió jellemzi a pártot.     A Sukoró-per ítéletét kommentálva azt mondta: üdvözlik a Kúria döntését, mert a "bűnözőknek a börtönben a helye". 
    A Gyurcsány-féle kormányzás minden idők legkorruptabb kormányzása volt, ebbe is fulladt bele, és ez az ítélet ezt igazolja vissza - mondta Hidvéghi Balázs.     A Gulyás Márton-féle videóról azt mondta: az egy újabb jele a baloldal és a Jobbik együttműködésének. Szerinte az egy kétségbeesett és nevetséges próbálkozás, mert a politikai támogatás hiánya sohasem egy választási rendszerből következik. Hidvéghi Balázs jelezte azt is, hogy még a Velencei Bizottság is rendben lévőnek találta a választójogi törvényt.