Tivadar napja van. | 2024.04.20

Rétvári: 32 milliárdos forrás nyílhat nyugdíjprémiumra

2017-06-06 10:11:04

Több mint 32 milliárd forint juthat nyugdíjprémiumra 2018-ban. Most először szerepel ilyen forrás a büdzsé tervezetében - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján kedden.

    Rétvári Bence közölte: a jövő évi költségvetési javaslat háromszázalékos nyugdíjemeléssel tervez, és a nyugdíjprémiumra több mint 32 milliárd forint többletforrást tartalmaz.
    Ősszel lehet majd beszélni arról, hogy pontosan mekkora összeget jelent ez a nyugdíjasoknak - mondta.
    Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány nemcsak megőrizte, hanem 2010 óta 9,5 százalékkal növelte a nyugdíjak vásárlóértékét.
    A nyugdíjprémium kifizetésére akkor nyílik lehetőség, ha a gazdaság 3,5 százalék feletti növekedéssel teljesít, és a büdzsé tervezett hiányát is tudják tartani - mondta.
    Rétvári Bence kitért arra is, hogy az Országgyűlés kedd délután vitanapot tart a nyugdíjasok helyzetéről, és ezt azok a szocialisták kezdeményezték, akik - mint mondta - elvettek egyhavi nyugdíjat a nyugdíjasoktól és "egekbe emelték" a rezsit. Továbbá a tervükben szerepelt, hogy nyugdíjadót vetnek ki, és ez minden nyugdíjasnak 16 ezer forintjába került volna - jegyezte meg.
    Rétvári Bence közölte azt is, hogy a jövő évi költségvetési tervezet 260 milliárd forintot tartalmaz a Nők 40 program fedezetére.
    Kiemelte azt is, hogy a nyugdíjasoknak ugyancsak fontos az is, hogy a legalapvetőbb élelmiszereket a legalacsonyabb áfával terhelik, továbbá a rezsicsökkentés révén évente átlagosan mintegy 100 ezer forint marad a nyugdíjasok zsebében.