Gedeon napja van. | 2024.03.28

Orosz külügy: Washingtonnak Moszkva mellett főleg Kijevvel kellene tárgyalnia a rendezésről

2017-05-30 15:30:00

Oroszország kész tárgyalásokat kezdeni az Egyesült Államokkal a délkelet-ukrajnai helyzet rendezéséről, de azt is elvárja, hogy Washington főleg Kijevvel aktivizálja az erről folytatott párbeszédet - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes az Izvesztyija című lap keddi számában közölt nyilatkozatában.

    "Nem ellenezzük az aktívabb párbeszédet az Egyesült Államok új kormányával a délkelet-ukrajnai helyzet rendezéséről. Mi több, Oroszország az elmúlt időben nem egyszer hangsúlyozta: amint kijelölik a terület új kurátorát - korábban azzal Victoria Nuland államtitkár-helyettes foglalkozott -, készek leszünk hozzáfogni minden felmerülő probléma érdemi megvitatásához. De nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy a velünk folytatott párbeszéd a maga fontossága mellett nem helyettesítheti a Washington és a Kijev közötti párbeszédet" - fogalmazott a diplomata.
    Rjabkov ezzel a The Washington Post amerikai napilapnak arra az értesülésére reagált, amely szerint Donald Trump elnök kormányzata mérlegeli az ukrajnai rendezésről folytatott amerikai-orosz tárgyalási folyamat újraindítását. A lap szerint Rex Tillerson amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter már folytatott eszmecserét ebben a kérdésben.
    Az orosz diplomáciai tárca helyettes vezetője az Izvesztyijában hangot adott véleményének, hogy a minszki megállapodások végrehajtását az ukrán kormány magatartása akadályozza, mert szerinte Kijev tudatosan törekszik azok meghiúsítására és revíziójára. Mint mondta, az amerikaiaknak, ha reális haladást akarnak elérni, akkor Kijevvel kell tárgyalniuk.
    A témára Rjabkov kedden kitért a Fort Ross-i Párbeszéd elnevezésű fórum pzskovi tanácskozásán is. Úgy vélekedett, hogy a G7-csoport országait, amelyek fontolóra vették az Oroszország elleni újabb szankciók bevezetését, "az önteltség és a saját megközelítés felmagasztalásának vírusa fertőzte meg", ez pedig szerinte megakadályozza ezeket az államokat abban, hogy "megfelelően értékeljék a valóságot". Hangsúlyozta, hogy a minszki megállapodások betartása érdekében Kijevre kellene nyomást gyakorolni, nem pedig Moszkvára, amely nem részese, hanem kezese azoknak.
    Rjabkovnak Pszkovban újságírók kérdést tettek fel a The Washington Post azon cikkével kapcsolatban, amely szerint Jared Kushner, Trump veje és tanácsadója titkos kommunikációs csatorna kialakítását javasolta Szergej Kiszljak washingtoni orosz nagykövetnek. A tárcavezető-helyettes válaszában azt hangsúlyozta, hogy Oroszország nem szokta nyilvánosságra hozni diplomatái munkakapcsolatainak részleteit. Mint mondta, ez a külügyminisztérium működési szabályainak megsértését jelentené.
    Rjabkov elmondta: Moszkvát aggasztja, hogy Trump elnöksége alatt nem történt komoly áttörés a kétoldalú kapcsolatokban, amelyek - értékelése szerint - az előző kormányzat alatt a mélypontra zuhantak. Hangsúlyozta, hogy Oroszország sohasem tett olyat, ami az amerikai belpolitikába való beavatkozásként lenne értékelhető.