Emma napja van. | 2024.04.19

OGY - Krónika 5. rész (elektronikus hírközlés)

2017-05-30 14:59:00

Két évről egy évre csökkentené az elektronikus hírközlési szolgáltatók által alkalmazott "hűségidős" szerződések időtartamát, és egyoldalú szerződésmódosítás esetén lehetőséget teremt a fogyasztóknak a határozott idejű szerződés felmondására az a fideszes törvénymódosító javaslat, amelyet kedden kezdett tárgyalni az Országgyűlés.

        
    Fidesz: egy évre csökken a "hűségidős" szerződések időtartama 
    
    Balla György (Fidesz), aki képviselőtársával a szintén fideszes Kucsák Lászlóval együtt jegyzi a javaslatot, elmondta: az elektronikus hírközlésről szóló 2003-as törvényt módosítanák, mert véleményük szerint jelenleg a hírközlési piacon működő szolgáltatók "magas lóról", "diktátumokkal" beszélnek az emberekkel és nem az általuk nyújtott magas minőséggel, hanem szerződésekkel akarják magukhoz láncolni az ügyfeleket.
    Úgy vélte: a szektor szolgáltatói a kétéves hűségszerződésekkel a versenyt a legminimálisabbra akarják szorítani, miközben a határozatlan idejű szerződések díját tisztességtelenül magasan tartják. Így a fogyasztónak például az internet- vagy kábeltévé szolgáltatóhoz két évre le kell kötnie magát, de ennek letelte után is csak akkor kap megfizethető árat, ha újabb két évre szerződik.
    Közölte: a helyzet megváltoztatása érdekében azt javasolják, hogy csökkenjen 12 hónapra a hűségszerződések időtartama. Ugyanakkor jelezte: ha a szolgáltatás mellé nagy értékű eszközt, például okostévét vagy mobiltelefont is vásárol az ügyfél részletfizetésre, akkor az ő kérésére továbbra is lehetne két éves szerződést kötni, de csak olyan feltételekkel, mint az egy éves szerződés esetén.
     A fideszes képviselő elmondta: azt is javasolják, hogy a hűségidő letöltése után az ügyfél újabb elköteleződés nélkül is kapja meg az akkor fellelhető legkedvezményesebb szolgáltatási csomagot.
    Emellett - folytatta - azt is kezdeményezik, hogy a fogyasztó, a hűségidő alatt is felmondhassa a szerződést, amennyiben a szolgáltató bármilyen módon megváltoztatja szolgáltatása tartalmát vagy árát. Mint mondta, jelenleg ugyanis nincs lehetősége az ügyfélnek felmondani a szerződést például olyan esetben, amikor a kábeltévé szolgáltató kiveszi a csomagból a számára fontos csatornákat.
    Balla György közölte: azt is javasolják, hogy a határozatlan idejű előfizetői szerződések esetében szűnjön meg a 8 napos felmondási határidő, és az előfizető azonnali hatállyal mondhassa fel szerződését.
    Hozzátette: egy közösségi oldalon hívták fel a figyelmét arra, hogy a mobileszközök esetében a hűségidő lejárta után a szolgáltatók 15-25 ezer forintot kérnek az eszköz függetlenítéséért, ezért javasolni fogják, hogy ezt ingyen végezzék el a szolgáltatók.
    A javaslat hatásairól szólva felhívta a figyelmet arra, hogy a szolgáltatók minden ilyen esetben áremeléssel fenyegetnek, azonban erre nincs jogcímük, mert a módosítások nem tartalmaznak adónövelést, vagy adminisztrációs tehernövekedést. 
    A képviselő alaptalannak és a tisztességtelennek nevezte az áremeléssel való fenyegetőzést, ugyanakkor jelezte, ha a szolgáltatók mégis árat emelnek, akkor az államnak "meg kell tudni mutatnia, hogy magyar államként dolgozik", a hírközlési hatóságnak el kell járnia, és a gazdasági versenyhivatalnak is közbe kell lépnie, ha a szolgáltatók "kartell módjára" akarnak árat módosítani.
    
    Államtitkár: a kormány egyetért a javaslatok irányával
        
    Kara Ákos államtitkár közölte: a kormány egyetért a javaslatok irányával és kiemelt fontosságúnak tartja a fogyasztók védelmét. Szerinte a legfeljebb egy éves hűségidő bevezetése és az előnytelenné váló szerződés könnyebb megszüntetése csökkenti az ügyfelek kiszolgáltatottságát a szolgáltatók felé. Nem engedhetjük meg, hogy ezen a területen működő "gigacégek", úgy láncolják magukhoz a fogyasztókat évekre, hogy közben saját kényükre-kedvükre változtathassák az előfizetési feltételeket - fogalmazott.
    Hangsúlyozta: élni kell minden független hatósági eszközzel, hogy az új szabályozás ne jelentsen indokolatlan és összehangolt áremelkedést, azonban ha ez nem vezet eredményre, akkor a kormány kész a szabályozás további felülvizsgálatára. Hozzátette: arra is fel vannak készülve, hogy adott esetben a fogyasztókat védő szabályozásnak a "brüsszeli próbát" is ki kell majd állnia.   
    
    Fidesz: fogyasztóbarát javaslatról van szó
    
    Kucsák László, a Fidesz vezérszónoka, a javaslat másik előterjesztője felhasználó- és fogyasztóbarátnak nevezte a módosításokat, amelyek szerint erősítik a fogyasztói jogokat. Elmondta: a javaslat értelmében a 24 hónapos hűségidő 12 hónapra csökken, és a jövőben a fogyasztó a hűségidő lejárta nem kerülhet kedvezőtlenebb helyzetbe, mint előtte volt.
    Pozitívnak értékelte, hogy a határozatlan idejű szerződések esetében lehetőség lesz a fogyasztó részéről az azonnali felmondásra. Fontosnak tartotta a nyolcnapos felmondási idő eltörlését, mert szerinte ez sem technológiailag, sem adminisztrációs szempontból nem indokolt.