Tivadar napja van. | 2024.04.20

Lebontottak egy illegálisan épített mecsetet Belgrád külvárosában

2017-05-26 18:33:00

 

Lebontottak egy illegálisan épített mecsetet Belgrád külvárosában, Zimonyban (Zemun) péntekre virradóra a szerb hatóságok. A lépés a helyi muszlimok tiltakozását váltotta ki, a belgrádi városvezetés szerint viszont a törvényekkel összhangban jártak el.

 

    A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint a zimonyi mecsetet három évvel ezelőtt annak ellenére kezdték felhúzni, hogy az építésügyi hivatal erre nem adott engedélyt. Az illegális objektumok bontása már korábban megkezdődött a szerb főváros területén, a mecsetre most került sor.
    A bontást csütörtökre tervezték, akkor viszont a helyi - főleg Koszovóból menekült roma és askáli - muszlimok tiltakozása miatt elhalasztották, és csak pénteken hajnalban kezdték el, miután a rendőrség biztosította a terepet. 
    A városvezetés egy tagja, Goran Vesic a sajtónak elmondta, az illegális építményt a törvénnyel összhangban bontották le, de készek arra, hogy a muszlim közösség tagjaival a megoldási lehetőségekről tárgyaljanak. 
    Az építésügyi minisztérium közleményben reagált az ügyre. A tárca szerint mindenkire egyaránt érvényesek az építési engedélyek beszerzésére vonatkozó jogszabályok. Ezen felül a minisztérium arra kérte az önkormányzatokat, hogy rendszeresen ellenőrizzék, minden épület rendelkezik-e a szükséges engedélyekkel, és ha nem, akkor lépjenek fel az illegális építkezésekkel szemben. 
    Muhamed Jusufspahic belgrádi mufti felháborodásának adott hangot, hogy a bontást egy nappal a mohamedán szent böjti hónap, a ramadán kezdete előtt hajtották végre. Kiemelte, az utóbbi 50 évben a muszlim közösség egyetlen építési engedélyt sem kapott meg, amelyet vallási építmények felhúzására kért. Hozzátette: találkozót kért Aleksandar Vucic kormányfőtől és leendő államfőtől, hogy választ kapjon a kérdéseire. Szerinte a muszlimok ellen "valamiféle háborús tervet" hajtanak végre. 
    A hétmilliós Szerbia lakosságának csupán három százaléka muzulmán vallású, az 1,6 millió lakosú Belgrádban pedig valamivel több mint húszezer muszlim él. A nyugat-balkáni ország területén a hivatalos adatok szerint több mint 190 mecset található, a legtöbb - körülbelül 120 - a Montenegró és Szerbia határán fekvő Szandzsákban, további 60 pedig Dél-Szerbiában. Egy-egy mecset található egyebek mellett Belgrádban, Nisben, Szabadkán és Szabácson (Sabac).