Emma napja van. | 2024.04.19

Még ebben az évben megnyílik a repülőtéri szálloda

2017-05-24 17:06:00

 Várhatóan még ebben az évben megnyílik a még építés alatt álló repülőtéri szálloda a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - jelentette be a beruházó Wing Zrt. és a Budapest Airport szerdán Budapesten a szálloda bokrétaünnepségén.

    Noah Steinberg, az ingatlanfejlesztő Wing Zrt. vezérigazgatója az eseményen azt hangsúlyozta, hogy a budapesti repülőtér egyike volt a világ azon kevés fővárosi repülőtereinek, ahol nem volt terminálhoz kötött szálloda. Véleménye szerint a beruházás megvalósulása nemcsak a repülőtérnek fontos, hanem a magyar gazdaság és a turizmus is profitálni fog belőle.
    Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója felidézte, hogy 10 évvel ezelőtt kezdték meg a repülőtér fejlesztését, azóta összesen 110 milliárd forintot költöttek az infrastruktúra bővítésére, felújítására. A szálloda építése már az újabb, 50 milliárd forintos BUD 2020 fejlesztési program része, amelynek keretében számos más beruházást is végrehajt a repülőtér üzemeltetője.
    Az 5200 négyzetméteres, 3,2 milliárd forintból felépülő szállodát az Orbis Hotel Grouphoz tartozó ibis üzemelteti majd. A 145 szobás létesítményben a normál méretű szobák 16, az apartmanok 36 négyzetméteresek lesznek, emellett 350 négyzetméternyi konferenciaterem is lesz. Az építkezés kivitelezője a Market Építő Zrt.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó