Auguszta napja van. | 2024.03.29

Fidesz: szándékosan kötöttek irreális szerződéseket

2017-05-23 16:50:00

 

A Fidesz értékelése szerint a főváros előző vezetése szándékosan kötött irreális szerződéseket a 4-es metróberuházás során és az is bebizonyosodott, hogy kenőpénzek mozogtak.

 

    Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján, a testületi ülést követően azt mondta: Demszky Gábor volt főpolgármester és helyettesei pontosan tudták, hogy olyan szerződést akarnak megkötni, ami súlyosan hátrányosan érinti a fővárost, az államot és az Európai Bizottságot. Indokolatlan vállalásnak nevezte, hogy 33 milliárd forintot előre, minden feltétel és garancia nélkül átutalt a BKV az Alstomnak; értékelése szerint ebből az előlegből lehetett kenőpénzt fizetni különböző érdekcsoportoknak. Bízik benne, hogy a hatósági vizsgálatok megerősítik ezt a gyanút - jegyezte meg.
    A kormánypárti politikus szerint az ülésen elhangzottak megerősítették azt is, hogy a beruházás politikai nyomásra indult el, annak ellenére, hogy előkészítetlen volt. Hozzátette: az is nyilvánvalóvá vált, hogy a főváros csak a látszat kedvéért hozott létre tenderbizottságot, amelyben lehetetlen helyzetbe hozta a köztisztviselőket és ellehetetlenítette a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos szakmai munkát.
    Bánki Erik kifejtette: Csordás Mihály, a fővárosi önkormányzat közlekedési ügyosztályának volt vezetője, a tenderbizottság volt tagja beszámolójából kiderült, hogy olyan helyzetben végezte mérnökként a minősítő munkáját, ahol minden szakmai felvetését keresztülhúzták, s nem volt abban a helyzetben, hogy érdemi szereplője lehetett volna a döntéshozatali folyamatnak.
    Tüttő Kata, a tenderbizottság MSZP-s tagja a meghívás ellenére nem vett részt az ülésen - ismertette.
    A fideszes politikus arra is kitért: Budai Gyula volt elszámoltatási kormánybiztos meghallgatása azt erősítette meg, hogy Demszky Gábor és Atkári János főpolgármester-helyettes közvetlen utasításokat adott a metróberuházással kapcsolatban. Ezek részben a projekt gyorsításával, részben közbeszerzésekkel voltak összefüggésben - fejtette ki, jelezve: ezek a politikai döntések jelennek meg az OLAF jelentésében is, amely 166 milliárd forint felhasználásának tisztázatlanságáról szól.
    Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő, volt elszámoltatási kormánybiztos azt hangoztatta: az előzetes teljesítés, a közbeszerzés kijátszása és a metrókocsik előzetes engedély nélküli legyártása mind azt feltételezik, hogy előre megállapodott szereplők voltak; a beruházás körül bábáskodó SZDSZ-MSZP városvezetés a saját haszna érdekében valósította meg azt.
    Ismertette, hogy az OLAF-jelentés az ő 2010 és 2011 közötti vizsgálatával azonos megállapításokat tartalmaz. Egyértelműen megállapítható, hogy a BKV a főváros kézi vezérlésével kötött szerződéseket, az Alstom pedig versenyelőnyt élvezett a metrókocsik gyártására kiírt pályázaton - fűzte hozzá.
    Példaként említette, hogy a szerződéskötéskor súlyos visszásság volt, hogy a vételár felét, közel 33 milliárd forintot egy évvel a teljesítés előtt át kellett utalni a cégnek. Jogilag nehezen védhető az is, hogy a vételár több mint 10 százalékában határozták meg a kötbérmaximumot - mondta Budai Gyula, aki szerint teljesen egyértelmű, hogy a háttérben, a teljesítéstől függetlenül született egy megállapodás az Alstom és a főváros akkori vezetése között, hiszen előzetes típusengedély nélkül kezdték meg a 2-es és a 4-es metróvonalra 22-22 szerelvény legyártását.