Emma napja van. | 2024.04.19

Berlini kormány: valószínűleg megelőzhető lett volna a kamionos terrortámadás, ha a hatóságok nem hibáznak

2017-05-17 18:51:41

A berlini tartományi kormány szerint valószínűleg megelőzhető lett volna a német fővárosban 2016 decemberében egy karácsonyi vásáron elkövetett terrortámadás, ha a tartományi bűnügyi hivatalban (LKA) nem követtek el volna mulasztást. Az LKA-ban a merénylet után megpróbálhatták eltussolni a hibát, a kormány ezért feljelentést tett.

    Andreas Geisel belügyi szenátor - a tartományi kormány belügyi tárcájának vezetője - szerdai sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy a 12 halálos áldozatot követelő merénylet elkövetője, Anis Amri ellen már 2016 novemberében elegendő terhelő adat volt az LKA birtokában ahhoz, hogy letartóztassák.
    A merénylet miatt indított belső vizsgálatban feltártak egy dokumentumot, amely szerint az LKA megállapította, hogy az elutasított tunéziai menedékkérő alaposan gyanúsítható kábítószerrel üzletszerűen, bűnszövetkezetben elkövetett visszaéléssel, ami megfelelő alap lett volna letartóztatásához. A nyomozók azonban nem követték a kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos szálat, valószínűleg azért, mert Anis Amri szélsőséges iszlamista hátterére, kapcsolataira összpontosítottak, és ebből a szempontból nem találták relevánsnak drogügyeit.
    A merénylet után pedig feltételezhetően megpróbálták eltussolni, hogy akár el is foghatták volna. A belső vizsgálat eredményei alapján meglehet, hogy egy dokumentumoknak utólag megváltoztatták a keltezési dátumát, és valószínűsíthető, hogy megpróbálták úgy beállítani az ügyet, mintha Amri csekély mennyiségű kábítószerrel kereskedett volna.
    A tartományi kormány ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az igazságszolgáltatás akadályozása miatt, és az LKA több munkatársa ellen fegyelmi eljárást indítottak - mondta a belügyi szenátor.
    Mint mondta: "tudom, hogy nyomasztó a hír, de valószínűleg meg lehetett volna akadályozni a merényletet".
    Anis Amri 2016. december 19-én követett el merényletet a Berlin központjában fekvő Breitscheid téren egy lengyel kamionnal, amelynek vezetőjét meggyilkolta. A piacon szórakozó tömegben 11 embert halálra gázolt, 53 embert megsebesített. ült. Ez volt az utóbbi évek legsúlyosabb terrortámadása Németországban. Az Iszlám Állam terrorszervezet szolgálatára felesküdött elkövető a merénylet után Hollandiába, majd Franciaországba menekült, és december 23-án felbukkant az olaszországi Milánóban, ahol rendőrökkel folytatott tűzharcban meghalt.

pbm kvs



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó