Gedeon napja van. | 2024.03.28

Balog: a mentődolgozók megbecsülésében is előreléptünk

2017-05-15 15:11:00

 

A mentődolgozók megbecsülésében is előrelépett a kormány - hangoztatta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn az Országgyűlésben a szocialista Szakács László interpellációjára válaszolva.

 

    Szakács László azt tette szóvá, hogy a kormány hitegette az alulfizetett dolgozókat, hogy "brutálisan" növelik a bérüket, azonban ez nem így lett, és nem is lesz így, azt látják az ígéretek szertefoszlanak. 
    A mentősök nagyjából az egyötödét kapják annak az emelésnek, amit megígértek nekik - mondta. Az ellenzéki politikus kitért arra is, hogy vannak olyan megyék, ahol nem tudnak rohamkocsit működtetni.
    A szocialista képviselő azt kérdezte: miért nem fizetik ki a mentősök bérét, és nem érzi-e a miniszter a felelősségét.
    Balog Zoltán válaszában azt mondta, érdekes egy olyan párt képviselőjétől hallani a fentieket, amelynek nevéhez a fizetős egészségügy bevezetése, illetve annak kísérlete fűződik. 
    Kiemelte: az interpelláció megállapításai köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, félrevezetik a mentősöket és a közvéleményt egyaránt.
    Minden megyében van mentős, rohamkocsi, és minden rohamkocsihoz tartozik kórház - rögzítette, hozzátéve: az Országos Mentőszolgálat működésének fejlesztésében, a mentődolgozók méltó megbecsülésében "éppen a napokban léptünk egyet előre", és ez nem az első lépés, és nem is az utolsó.
    Kifejtette: a kormány jövőre plusz tíz százalékot tesz hozzá az egészségügyi béremeléshez, így három év alatt 67 százalékkal nő átlagosan a mentőknél dolgozók bére. 
    A 10 százalékos emelésre 4 milliárdos pluszforrást terveztek be - tette hozzá. 
    A 2019-ben az esedékes emeléssel a növekmény mintegy 80 százalék lesz - jelezte a miniszter.
    Balog Zoltán beszámolt arról is, hogy jövőre a költségvetésben 100 milliárddal irányoznak elő többet az egészségügyre, és mentésre közel 40 milliárdot fordítanak. Megjegyezte: 2010-ben, a szocialisták távozásakor ez az összeg 22,5 milliárd forint volt.
    Kitért arra is, hogy csak az idei évhez képest plusz 7 milliárd forint van betervezve a költségvetésbe.
    Hozzátette: 2006-10 között a szocialisták 5,7 százalékkal csökkentették az Országos Mentőszolgálat támogatását, míg 2010 óta 76 százalékot tettek ehhez hozzá. 
    A szakminiszter jelezte: 2010 óta 23 új mentőállomás épült, 37 százaléka a mentőállomásoknak megújult, és közel 500 új mentőautó állt forgalomba, ami a futó mentőautók 60 százaléka. 
    Idén további 193 mentőautót szereznek be, és ha ez meglesz, minden eseti és rohamkocsit lecseréltek - mondta.
    Balog Zoltán hangsúlyozta: a mentőszolgálat személyes, családi ügye, és "olyan áldozatot hozott ebben az ügyben, amit senkinek nem kíván".
    Szakács László reagálásában azt kérdezte, ha mindent megkapnak a mentősök, miért lesz tüntetés? Az ellenzéki képviselő a választ nem fogadta el, a parlament 108 igen, 29 nem és 1 tartózkodó szavazattal jóváhagyta Balog Zoltán válaszát.