Andrea napja van. | 2024.04.18

Eredetvédelemről egyeztettek

2017-05-12 20:03:00

A VI. Avasi Borangolás rendezvénysorozat keretében rendezett fórumot a Megyeházán a Földművelési Minisztérium. A tanácskozás középpontjában az szőlők és a párlatok eredetvédelme állt.

Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke, mint házigazda köszöntötte a résztvevőket. Emlékeztetett rá, hogy a magyar hagyományosan bortermelő, borivó nemzet, Borsod-Abaúj-Zemplén megye pedig két borvidékkel, Tokaj-Hegyaljával és Bükkaljával is büszkélkedhet. Az eredetvédelem első sorban a minőségi borokat előállítók számára rejt magában lehetőségeket. Kiemelte, hogy valamennyi érintettnek érdeke, hogy a jogi lehetőségeket kihasználva segítsék a magyar termékek piacra jutását.  Biztatta a résztvevőket, hogy a tanácskozás során éljenek a konzultációs lehetőséggel, hiszen első kézből kaphatnak tájékoztatást.

1704_0_680.jpg A fórumon részt vett dr. Szinay Attila (balról), Font Sándor és Török Dezső

Ezt követően Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke mondott szakmai megnyitót. A múltat felidézve emlékeztetett rá, hogy Miskolcot néhány évtizede úgy ismerték az országban, mint a szocialista nagyipar fellegvára, pedig korábban olyan értékekkel rendelkezett, mint a több száz éves múltra visszatekintő avasi borkultúra. Erre támaszkodva lehet fejleszteni, feléleszteni a borászatot a város környékén.

 1704_1_680.jpg

A közgyűlés elnöke szólt megyénk boros kapcsolatairól

Részletesen szólt az uniós csatlakozást követő piacnyitás káros hatásairól, amely következtében a jó minőségben termelő magyar agrárium jelentős veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni hazai pályán. A jelenlegi kormány ezt felismerte és tenni akar ellene.  Választhatnák a konkurenciához hasonlóan a díszes csomagolásra és marketingre alapozott módszert, azonban ezzel szemben tekintettel a kitűnő magyar termőhelyi adottságokra inkább a minőség felé lépnek. A német, francia, osztrák mintát  követve az egyedi jelöléssel megkülönböztetni a jó minőségű magyar terméket, a termelőket pedig igyekszik helyzetbe hozni a kormány.

 1704_2_680.jpg

Sokan érdeklődő vett részt a tanácskozáson

Dr. Szinay Attila, a Földművelésügyi minisztérium jogi- és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára az agrárjogi jogalkotás aktuális kérdéseiről tartott előadást. Részletesen szólt az annak idején zsebszerződések néven elhíresült külföldiek földszerzését meggátló magyar intézkedésekkel kapcsolatos jogi vitákról, a földforgalmi törvény korlátozásairól.

Ezt követően az eredetvédelemről tanácskoztak a résztvevők.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány