Andrea napja van. | 2024.04.18

Június 11-én előrehozott parlamenti választást tartanak Koszovóban

2017-05-11 16:45:00

Június 11-re írta ki az előrehozott parlamenti választást Koszovóban Hashim Thaci elnök.

    A pristinai parlament szerdán megszavazta a kormány ellen beadott bizalmatlansági indítványt, majd az államfő feloszlatta a parlamentet.
    Hashim Thaci csütörtökön tárgyalt a parlamenti pártok vezetőivel, és megállapította, hogy a legalkalmasabb időpont június második vasárnapja lenne. A törvények szerint a parlament feloszlatását követően legkevesebb 30, de legfeljebb 45 napon belül meg kell rendezni a voksolást.
    A bizalmatlansági indítványt az ellenzéki Önrendelkezés (Vetevendosje) és a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) tagjai, valamint tizenkét kormánypárti képviselő adta be, és végül a nagyobbik kormánypárt, a Koszovói Demokrata Párt (PDK) is támogatta, így megbukott Isa Mustafának, a kisebbik kormánypárt, a Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) elnökének a kormánya. A kabinet mandátuma csak a jövő évben járt volna le.
    Elemzők szerint a kormány bukásához feltételezhetően a Montenegróval kötött határegyezmény vezetett, amelynek elfogadásáról nem egyezett a kormánykoalíció pártjainak véleménye. A Montenegróval kötött határmegállapodást azért kifogásolják, hogy több mint 8000 hektárnyi föld jutna a szomszédos országnak.
    Az új összetételű törvényhozás első feladata éppen a határegyezmény ratifikálása lesz, mivel a megállapodás parlamenti becikkelyezése az egyetlen - még fennálló - feltétele annak, hogy az Európai Unió eltörölje a Koszovóval szembeni vízumkényszert. Az elfogadáshoz kétharmados többségre van szükség.
    A várakozások szerint az új kormány hatékonyabban tudja majd kezelni a Koszovó előtt álló feladatokat, Isa Mustafa és miniszterei ugyanis az utóbbi hónapokban nem tudtak egyetlen fontosabb törvényt sem elfogadtatni a parlamenttel, az ellenzék pedig - éppen a Montenegróval kötött határegyezményt ellenezve - bojkottálta a képviselőház munkáját.