Rudolf napja van. | 2024.04.17

Erdő Péter: már a vatikáni kongregációnál van a javaslat Mindszenty József boldoggá avatására

2017-05-05 12:26:00

Már az illetékes vatikáni kongregációnál van hivatalosan is az írásbeli összefoglalás és a javaslat, vagyis az úgynevezett pozíció Mindszenty József boldoggá avatására - mondta Erdő Péter bíboros, prímás a Kossuth rádió 180 perc című műsorában péntek reggel sugárzott interjúban.

    Az esztergom-budapesti érsek azzal összefüggésben beszélt az eljárásról, hogy a bíboros, hercegprímás halálának évfordulóján, szombaton tartják Esztergomban a hagyományos engesztelő zarándoklatot Magyarországért. 
    Közölte: halad Mindszenty József boldoggá avatási eljárása, újabb dokumentációt is benyújtottak hozzá kapcsolódó csodálatos gyógyulásról. A jövő évre kitűzték továbbá a teológus bizottság vizsgálatát, amelynek határozati javaslatot kell tennie a pápa számára - tette hozzá.
    Erdő Péter az esztergomi zarándoklat keretében szombat délelőtt szentmisét mutat be a bazilikában, ahol Joachim Meisner kölni bíboros mond majd szentbeszédet.
    Elmondta: Joachim Meisnert Sziléziából telepítették ki a háború végén. Kora ifjúságától hálás volt Mindszenty Józsefnek azért, hogy föl merte emelni a szavát a svábság kitelepítése ellen akkor, "amikor Európában mindenki félt".
    Az esztergom-budapesti érsek úgy látja, a hagyományos engesztelő zarándoklat ma is eleven, de nemzedékváltás történt: sok iskolás, fiatal vesz részt az eseményen. "Ez azt jelenti, hogy tovább lehet adni a következő nemzedéknek annak az értéknek a lényegét, amit Mindszenty bíboros képviselt" - mondta.
    Arra a felvetésre, amely szerint a hitéért következetesen kiálló Mindszenty József, aki a nyilasok és a kommunisták uralma idején is börtönt szenvedett, korábban iskolákat alapított, idősotthont, kórházat, templomokat építtetett, a bíboros azt mondta: azért tette mindezt, mert tovább akarta adni a keresztény hitet, "mert meg volt győződve róla, hogy a Krisztushoz fűződő szeretetkapcsolat teszi az embert boldoggá. Erről akart szóban és tettben tanúságot tenni".
    Hozzátette, volt Mindszenty Józsefben valami nagyon lényegi, véleménye szerint "ezt a valamit úgy hívják, hogy életszentség".
    "Mindszenty bíboros nagyon szerette az Istent, az egyházát és a hazáját. Ennek az új útjait, a mai tartalmát keressük újra és újra, ezt akarjuk megfogalmazni" - mondta Erdő Péter.