Gedeon napja van. | 2024.03.28

Négy magyar projekt nyert támogatást egy bécsi magánalapítvány pályázatán

2017-05-02 18:25:00

 

Négy magyar szociális program nyert egyenként kétezer eurós, azaz mintegy 624 ezer forintos támogatást a társadalmi innovációt támogató bécsi Unruhe magánalapítvány SozialMarie pályázatán - közölte a szervezet az MTI-vel kedden.

 

    Az alapítvány 2005 óta minden évben 15 projektet díjaz. A pályázat szakértői zsűrije idén 190 Ausztriából, Magyarországról, Csehországból és Szlovákiából benyújtott projektből választotta ki az elismerésre jelölt 33 kezdeményezést. A díjra a beadás határidejéig már megvalósult, ám még nem lezárult programokkal lehetett pályázni.
    2017-ben négy magyar projekt részesült az elismerésben: a Kortárs Építészeti Központ 2011 óta működő Budapest100 című programja, a Magyarország első, látás- és mozgássérülteknek egyaránt akadálymentesített és ép emberek számára is nyitott edzőtermét megvalósító kezdeményezés, a német megszállás áldozatainak Szabadság téri emlékműve ellen tiltakozó  projekt, valamint egy akciókutatás a budapesti lakhatási mozgalmakról.
    A pályázat 15 ezer eurós (4,6 millió forint) első díjat idén a Studio 27 - Focused on Soul cseh projekt nyerte, amelyben mentális betegségekben maguk is érintett újságírók nyilvánosan foglalkoznak a betegségekhez kapcsolódó megbélyegzéssel, előmozdítva az előítéletek leküzdését. A 10 ezer eurós (3,1 millió forint) második díjat az osztrák Welcome to Life projekt nyerte el, amely állami gondozott fiatalokon segít nagykorúvá válásuk után. 
    Az ötezer euróval (1,5 millió forint) járó harmadik díjat a cseh Na ovoce projekt képviselői vehették át hétfőn Bécsben. A kezdeményezés célja egy biodiverzitás fenntartását segítő digitális térkép, amelyen a szabadban élő gyümölcsfákat lehet regisztrálni, elősegítve ezzel az elfelejtett gyümölcsfajták újraélesztését, népszerűsítését.