Gedeon napja van. | 2024.03.28

A távozó Borkai előretekint

2017-05-02 16:10:00

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) távozó elnöke azt mondta, "nehezen élte meg", hogy mostantól már nem ő áll a szervezet élén, de már előretekint.

    "...ahogy telnek a percek, kezdem egyre jobban érezni magamat" - mondta Borkai Zsolt. - "Látom a feladataimat, úgy Győrben, mint a sportban. Gondolok itt most elsősorban a nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra, aminek Győr lesz a házigazdája. A MOB-elnöki tisztségem megszűnt ugyan, és napi kapcsolatom sem lesz a szervezettel, de a sportot és az olimpiát továbbra is népszerűsíteni fogom."
    Borkai Zsolt elmondta, sportolóként nemcsak győzni, hanem veszíteni is megtanult, bár ez soha nem kellemes, ezt soha nem szerette. Életének most lezárult "egy szép fejezete", de ahogy a MOB-elnöksége előtti időszakában, úgy utána is lesz élete, célja és feladata. Az MTI-nek elmondta, az elmúlt hét évben a szervezet elnökeként semmit nem tenne másként. 
    "Visszafelé soha nem tekintek. Aki minden tőle telhetőt megtesz a munkája során, az a munka elvégzését követően bele tud nézni a tükörbe. Márpedig én bele tudok nézni."
    Borkai Zsolt utódjának, Kulcsár Krisztiánnak nem kívánt tanácsokat adni: "Ahogy eddig, úgy szerintem ezután sem keres majd meg, és kéri a véleményemet. De talán ez így is van rendjén, hiszen a MOB és a magyar sport útvesztőiből - bár ezek száma a feladatkörök csökkentésével kevesebb lett - mostantól neki kell megtalálnia a kivezető utat. Ez viszont akkor a leghatékonyabb, ha mindenki a saját bőrén tapasztalja, nem pedig más elmondásaiból szerez róla tudomást."