Emma napja van. | 2024.04.19

Tizenhárom milliárd forint értékben kezdődnek beruházások Nógrád megyében TOP-forrásból

2017-05-02 11:25:26

Csaknem tizenhárom milliárd forint értékben valósulnak meg beruházások a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében Nógrád megyében; gazdasági, turisztikai, egészségügyi, szociális, energetikai fejlesztések kezdődnek meg a nyár végén, a cél pedig az, hogy Nógrád mindezek révén felzárkózzon az országos átlaghoz - közölte a megyei közgyűlés elnöke kedden Salgótarjánban, ajtótájékoztatón.

    Skuczi Nándor (Fidesz-KDNP) kifejtette: a 12 milliárd 900 millió forintot 129 sikeres pályázattal, 76 településről nyerték el. Többek között iparterületet fejlesztenek Szügyben és Bercelen, hűtőházat hoznak létre Szécsényben, emellett 7 turizmusfejlesztési és 42 önkormányzati energetikai korszerűsítési pályázat nyert. 
    Hozzátette: a TOP keretében korábban már születtek döntések, eszerint 2,6 milliárd forintból újítanak fel négy- és ötszámjegyű utakat, egymilliárd forintot ítéltek meg a megyei és 2,3 milliárdot két, a munkahelyteremtést elősegítő helyi foglalkoztatási paktumra. 
    Elmondta azt is: egy hónapon belül további 44 pályázat elbírálása várható 9,8 milliárd forintos összegben gazdaságfejlesztésre, ipari parkok, inkubátorházak fejlesztésére, települési közlekedésfejlesztésre, vagy városi területek rehabilitációjára.
    A sajtótájékoztatón Balla Mihály megyei fejlesztési biztos, a nyugat-nógrádi terület fideszes országgyűlési képviselője arról szólt, hogy a pályázatok 85-90 százaléka szakmailag jó volt, ezért arra biztatta azokat az önkormányzatokat és szervezeteket, amelyek forráshiány miatt most nem nyertek, hogy adják be újra pályázatukat a március végén megjelent 2017. évi TOP-kiírásokra; 11 felhívás jelent meg 10,5 milliárd forint értékben. 
    Példaként említette, hogy ebben a kiírásban óvodákra és bölcsődékre nagyjából kétszer annyi pénz áll rendelkezésre, mint 2016-ban.
    Balla Mihály nagy kihívásnak és a legfontosabb törekvésnek nevezte, hogy a fejlesztésekkel felzárkóztassák Nógrádot az országos átlaghoz.
    Becsó Zsolt, a kelet-nógrádi térség fideszes országgyűlési képviselője azt fogalmazta meg a sajtótájékoztatón, hogy míg 2010 előtt Nógrád azt a támogatást sem kapta meg, ami lakosságszám alapján járt volna a megyének, 2010 után kormányzati segítséggel jelentős fejlesztések kezdődtek el, az igazi fordulat pedig 2016 második felében jött el. 
    Ismertetése szerint a kelet-nógrádi pályázók 6 milliárd 720 millió forintot nyertek el az első körös TOP-pályázatokon.
    Az országgyűlési képviselők hangsúlyozták, az a szándékuk, hogy ne legyen olyan település a megyében, ahol nem indul el TOP-hoz kapcsolódó fejlesztés.