Emma napja van. | 2024.04.19

Kövér: az együvé tartozást legerőteljesebben az anyanyelv határozza meg

2017-04-21 11:36:00

 Az együvé tartozást a legerőteljesebben az anyanyelvünk határozza és pecsételi meg - mondta az Országgyűlés elnöke pénteken Győrben, a Szép Magyar Beszéd verseny 52. Kárpát-medencei döntőjének megnyitóján.

    Kövér László a mintegy százötven magyarországi és határon túli diák, valamint ötven felkészítő tanár előtt mondott beszédében hangsúlyozta: a versenyelvű és teljesítményközpontú 21. században legnagyobb értékünk és esélyünk az észjárásunk, a gondolkodásmódunk és világlátásunk, amely magyar nyelvünkben fogan meg és általa kristályosodik ki. 
    A magyar nyelv mint érték azonban nemcsak oltalmat nyújt, hanem oltalmat is igényel - fűzte hozzá. 
    Kiemelte: aki nem tartja tiszteletben saját anyanyelvét, annak a gondolatai sem lehetnek egészségesek. A nyelv romlásával romlik a gondolkodás és a teljesítmény is, ezért a nyelvrontás mindig a magyar esélyek romlását is jelenti, míg anyanyelvünk védelme az egyéni és közösségi önmegvalósításunk esélyeit növeli.
    A magyarok nem akarják "varázstalanítani" az anyanyelvet, hanem meg akarják őrizni, hogy az a jövőben is megőrizhesse a magyar nemzetet.
    Elismeréssel tartozunk azoknak, akik a tudatos magyar nyelvművelés és a hatékony magyar nyelvvédelem pártjára állnak, akik segítenek felismerni minden magyar fiatalnak és kevésbé fiatalnak az anyanyelvünk értékét - folytatta.
    Felidézte, hogy a reformáció idején az anyanyelv érlelte meg a nemzeti gondolatot, amely a reformkorban vált termővé. A nyelv ereje fogalmazta meg a magyar szabadság és függetlenség eszményét és segítette annak valóra válását. 
    Beszédében megemlékezett Péchy Blanka színésznőről, nyelvművelőről, aki 1960-ban alapította meg a Kazinczy-díjat a szépen beszélő hivatásos előadók jutalmazására, 1964-ben pedig nyelvművelő sorozatot indított a Magyar Rádióban. A díjat 1973-tól a pedagógusképző intézmények hallgatói, 1986 óta újságírók, 1994 óta pedig általános és középiskolai tanárok is megkaphatnak. 
    Hangsúlyozta, hogy a kezdeményezés mára a nemzet határokon átívelő egyesítésének egy fontos megnyilatkozási formája, amelyben nagy szerepe van az először 1966-ban megrendezett Szép Magyar Beszéd versenynek, a Kazinczy-díjnak, a verseny nyomán kialakult munkaközösségeknek, nyelvi táboroknak, beszédművelő köröknek, a rádióműsornak, az Édes anyanyelvünk című folyóiratnak, a közösségi és a videómegosztó oldalaknak.
    Borkai Zsolt, Győr polgármestere (Fidesz-KDNP) köszöntőjében elmondta, hogy a magyar nyelv közkincs, amelyet meg kell őrizni és tovább kell adni a jövő nemzedékének. 
    Hozzátette, hogy a város nagy hangsúlyt fektet a hagyományok ápolására.  
    A Szép Magyar Beszéd verseny döntőjére 120 magyarországi és mintegy harminc határon túli diák érkezett. A résztvevők pénteken a szabadon választott szövegeket olvassák fel, szombaton pedig a kötelező szövegeket. A Kazinczy-érmeket és -díjakat, valamint a Péchy Blanka-díjat vasárnap adját át.
    A zsűri három bizottságban bírálja el a versenyzőket, amelyeket Balázs Géza, az Anyanyelvápolók Szövetségének alelnöke, Szakonyi Károly Kossuth-díjas író és Kováts Dániel Kazinczy-díjas főiskolai tanár vezetnek.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó