Emma napja van. | 2024.04.19

A GVH tevékenysége 136 milliárd forint megtakarításához segítette a fogyasztókat 

2017-04-12 13:03:00

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tevékenysége 136 milliárd forint megtakarításához segítette hozzá a fogyasztókat 2010 és 2016 között - közölte a hivatal szerdán.

    A tájékoztatás szerint a GVH harmadszor tett közzé a verseny védelméből származó fogyasztói előnyöket számszerűsítő közgazdasági elemzést.
    A számítás a verseny árleszorító hatására épül: a GVH közbelépése megkíméli a fogyasztókat azoktól a többletkiadásoktól, amelyekkel a megakadályozott versenyellenes magatartások és fúziók miatt szembesülnének.
    A fogyasztók által a versenyhivatal működésének eredményeképpen megtakarított összeg több mint hatszorosa a GVH teljes költségvetésének, azonos időszakot tekintve - jelezték.
    Az eredmény, amely 2017-es értéken mutatja a fogyasztói megtakarítást, óvatos becslésen alapul. Abból a feltevésből indultak ki, hogy a GVH beavatkozása nélkül két éven keresztül 5-10 százalékkal magasabbak lennének az árak a kartellekkel, versenykorlátozó magatartásokkal, illetve a verseny jelentős csökkenéséhez vezető összefonódásokkal érintett termékek és szolgáltatások esetében - közölte a versenyhivatal.
    Az elemzés nem terjed ki a GVH más tevékenységeiből, például a fogyasztóvédelmi eljárásokból származó haszonra, és az olyan, szélesebb értelemben vett előnyökre sem, mint a verseny versenyképességet fokozó hatása. A tényleges haszon tehát valószínűleg meghaladja a kimutatottat, akár annak többszöröse is lehet - mutatott rá a versenyhivatal.