Tivadar napja van. | 2024.04.20

Kormánypártok: Soros emberei a migránsbiznisz mindkét oldalán ott vannak

2017-04-09 14:37:00

A Fidesz-KDNP szerint Soros György emberei "a vonal mindkét végén ott vannak a migránsbizniszben".

    A kormánypártok álláspontját ismertetve Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, az üzletember szervezetei nem csupán segítik az illegális bevándorlást, de akár tízmilliárdokat is kereshetnek rajta az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) "hathatós közreműködésével".
    Migránsok nevében perelnek, miközben a strasbourgi testületben szintén Soros Györgyhöz köthető személyek ülnek - hangsúlyozta.
    Példaként említette Sajó Andrást, a Gyurcsány-kormány delegáltját: ő az EJEB bírájaként, valamint elnökhelyetteseként is dolgozott, és neve szerepel azoké között, akik Magyarországgal szemben a két bangladesi migráns javára döntő ítéletet jegyezték. Sajó András a "Soros-egyetem" egyik alapítója volt, és tiszteletbeli elnöke a "Soros-féle" Helsinki Bizottságnak, amelynek csaknem hárommillió forint perköltséget ítéltek meg - közölte.