Gedeon napja van. | 2024.03.28

A költészet napja - Fényfestés, versfelolvasások és könyvbemutatók Budapesten

2017-04-08 10:55:00

 Fényfestés, könyvbemutatók, ünnepi megemlékezések, maratoni versfelolvasás, valamint kiállítás-megnyitók is várják az érdeklődőket József Attila születésnapjához, április 11-éhez, a költészet napjához kapcsolódva Budapesten.

    A Vígszínház társulata április 8-án, szombaton a Pesti Színházba hívja a közönséget, ahol Hegedűs D. Géza rendezésében mások mellett Bach Kata, Bata Éva, Borbiczki Ferenc, Csapó Attila, Tóth András, Vecsei H. Miklós, Fesztbaum Béla, Gados Béla, Gilicze Márta, Hajduk Károly és Herczeg Adrienn lép fel a 200 éve született Arany Jánosra is emlékező költészet napi verses-dalos műsorban.
    Április 10-én, hétfő este új kamarakiállítás nyílik a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) Móricz csizmája címmel. A tárlat középpontjában Móricz Zsigmond egykori bőrlábbelije áll, amelyet Fehér László festőművész előbb grafikán, majd olajfestményen is megörökített. A relikvia és a két képzőművészeti alkotás mellett a kiállításon megtekinthető a szerző archív fényképe, amelyen ezt a csizmát viseli, és az író autográf kézirata, amely szintén a lábbelihez kapcsolódik.
    Kedden immáron hetedik alkalommal szervezik meg a Versmaratont, amelynek részeként hétfőn tizenkét órán át egymást váltva magyar kortárs költő olvassák fel verseiket a Magyar Rádió Márványtermében. A rendezvény egyben Az év versei 2017 antológia élő kötetbemutatója.
    Délutántól éjfélig megállás nélkül lesz hallható Arany János csaknem kétszáz költeménye a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak tolmácsolásában az egyetem Padlás színpadán. A költőfejedelem lírai életművének végtelen sokszínűségét és gazdagságát bemutató eseményt többkamerás élő internetes közvetítésen keresztül is lehet követni. A műsor öt nagy fejezete az alkotói pálya öt szakaszát sorjáztatja egymás után, az egyes fejezeteken belül viszont váratlan váltások, asszociációk vezetik verstől versig a néző figyelmét.
    A Magyar Írószövetség székházánál este a szervezet, a magyar irodalom és költészet múltját és az 1956-os forradalomban játszott szerepét felelevenítő, Kodály Zoltán zenéjével kísért fényfestészeti épületvetítéssel várják az érdeklődőket. Az 1956-os emlékév programjai közé illeszkedő ingyenes produkció Bordos László Zsolt munkája.
    A Magvető Kiadó öt új verseskönyvet - Bognár Péter, Hevesi Judit, Pál Sándor Attila, Turi Tímea és Zilahi Anna köteteit - mutatja be a költészet napja alkalmából a Magvető Caféban, ahol tizenegy idén megjelent verseskötetből is felolvasnak szerzőik, köztük Erdős Virág, Kemény István, Nádasdy Ádám és Parti Nagy Lajos. Az esten a Dés András Trió ad zenei aláfestést.
    József Attila Fiumei úti sírkertben található nyughelyénél a  költőre emlékező estet ad Földes László Hobo a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) szervezésében.
    A költészet napján avatják fel a Népfürdő utcában Ördögh Szilveszter (1948-2007) író, műfordító köztéri szobrát a 13. kerületi önkormányzat és a szerző nevét viselő alapítvány szervezésében. Kocsis András Sándor alkotásánál Nógrádi Gábor író mond laudációt.
    A ferencvárosi József Attila Emlékhelyen okostelefonos versenyt rendeznek a kerületi iskolásoknak, majd délben koszorúzással és a kerület József Attila nevét viselő díjának átadásával emlékeznek meg a költő szobránál.
    A Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben idén is kiállítást nyitnak a költészet napi versillusztrációs pályázat gyerekalkotásaiból válogatva. A Pinceszínházban pedig Mobilalkalmazások az irodalomoktatásban címmel szerveznek pedagógusoknak szóló szakmai beszélgetést, majd Tarján Tamás irodalomtörténész és Falusi Márton költő részvételével idézik fel a költészet napjának történetét.
    A Ferencvárosi Művelődési Központban ötödik alkalommal rendezik meg a József Attila Versfesztivál gálaműsorát, valamint kiosztják a József Attila MindenkiNET elnevezésű online videopályázat díjait is. A kerület költészet napi programjait ugyanitt Földes László Hobo Tudod, hogy nincs bocsánat című műsora zárja.
     A költészet napját 1964 óta minden évben József Attila (1905-1937) születésnapján, április 11-én ünneplik.