Andrea napja van. | 2024.04.18

Áremeléssel indul a hajózási szezon a Balatonon

2017-04-06 14:10:33

 

Az április 15-én induló balatoni hajózási szezonban 33 hajózási útvonalon 100 forinttal, 15 útvonalon 200 forinttal nőnek a jegyárak, a kompon a járművek tarifája nem változott, de az utasok átkeléséért 100 forinttal többet kell fizetni, mint korábban.

 

    Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezérigazgatója az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy az árakat "a szolgáltatások szükséges és elvárt fejlesztése" érdekében emelik. 
    Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a Bahart csak a kompon évente 110 millió forintnyi kedvezményt nyújt különböző formában (Bahart-kártya, ingyenes utazás kisgyermekeknek és nyugdíjasoknak, családi és csoportos kedvezmények).
    Megjegyezte, hogy két-három éve nem emeltek árat az önkormányzati tulajdonban lévő társaság hajóin és kompjáratán. 
    Tavaly intenzív fejlesztési stratégiába kezdett a cég a mintegy két évtizedes lemaradásainak behozására, versenyképességének megőrzésére. Jelentős fejlesztéseket hajtottak végre és terveznek az idén is, függetlenül a kormány Bahartot is érintő balatoni programjától - fejtette ki. A cég beruházási kerete tavaly 700 millió forint volt, az idén 800 millió, duplája a korábbi években e célokra fordított összegeknek. 
    A Bahart a hajózási szempontból kiugróan jónak számító 2016. évben 2,6 milliárd forint nettó árbevétel mellett 140 millió forintos eredményt produkált. Az idei terv ennek a megismétlése, az áremelésből keletkező pluszbevételek nem az eredményt, vagy az osztalékot, hanem a fejlesztési forrásokat fogják növelni - mondta a vezérigazgató. 
    A már végrehajtott fejlesztések közül kiemelte, hogy a cég "végletesen" elavult vízibuszaiból kettőt eladtak, két hajót 150, illetve  200 millió forintért teljesen felújítottak. Várhatóan az idei főszezonra elkészül a mintegy 150 millió forintos költségből megújuló Kossuth-komp is.