Andrea napja van. | 2024.04.18

Szijjártó: nem lehet kérdéses a NATO-szerepvállalás az Iszlám Állam elleni harcban

2017-04-04 06:30:23

A külgazdasági és külügyminiszter szerint nem lehet kérdéses, hogy a NATO-nak szerepet kell vállalnia az Iszlám Állam elleni harcban.

    Szijjártó Péter az M1 aktuális csatornán kedd reggel azt mondta: "a világ legerősebb és valaha volt legsikeresebb katonai szövetsége nem húzhatja ki magát az alól, hogy a jelen kor legjelentősebb biztonsági kihívásával szemben fellépjen". 
    Kitért arra is, hogy a NATO-nak a modern kor kihívásaira rugalmasabban és gyorsabban válaszoló szervezetté kell válnia.
     Szijjártó Péter hangsúlyozta, Magyarország évek óta részt vesz az Iszlám Állam elleni globális koalícióban, az Észak-Irakban állomásozó katonai kontingens mandátumának idei lejárta előtt a kormány azt fogja kezdeményezni, hogy két évvel hosszabbítsák meg az egység megbízatását, 150-ről emeljék 200-ra a létszámát, terjesszék ki működési területét.
    A Kossuth Rádió 180 perc című műsorban a miniszter azt közölte, hogy a legfrissebb információk szerint sincs magyar sérültje, áldozata a hétfői szentpétervári robbantásnak. A nagyvárosban működő magyar konzulátus mintegy hetven magyarról tud a térségben.
    A szentpétervári metróban hétfőn elkövetett robbantás következtében 11-en vesztették életüket és 51 embert vittek kórházba.