Emma napja van. | 2024.04.19

Egyik egyetem sem állhat a törvények fölött

2017-03-31 19:11:00

 A kormány szívesen tárgyal minden egyetemmel, de senki sem állhat a törvények fölött - mondta el a külföldi alapítású egyetemek működésére vonatkozó törvényjavaslat kapcsán pénteken Budapesten az emberi erőforrások minisztere.

    Balog Zoltán a Budapesti Tavaszi Fesztivál megnyitója után újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta: úgy kell megvizsgálni a külföldről Magyarországra települt egyetemeket, hogy tisztességes verseny legyen, Magyarország érdekei érvényesüljenek, valamint a jogszabályok be legyenek tartva.
    Ezen az alapon a kormány szívesen tárgyal mindenkivel, azokkal is, akik a szabályokat eddig nem tartották be - közölte a miniszter.
    Balog Zoltán elmondása szerint nem létezik a Central European University (CEU) működéséről szóló egyezmény Magyarország és New York állam között, noha van két szándéknyilatkozat, amelyekből nem jött létre államközi szerződés. Ennek mentén a magyar kormány készen áll a tárgyalásra - jegyezte meg.
    Ha egy amerikai állam megkeresi ebben az ügyben Magyarországot, és ott van egy olyan egyetem, amely valóságos képzést folytat, akkor nincs akadálya a megállapodásnak - szögezte le a miniszter.
    Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy hónapok óta folyik az összes külföldről Magyarországra települt egyetem működésére vonatkozó vizsgálat. Ez számos szabálytalanságot tárt fel, nem csupán a Soros György által finanszírozott CEU-nál, noha a legfontosabb szereplő kétségtelenül a Közép-európai Egyetem.
    Ezért gondoltuk, hogy ezt a törvénymódosítást meg kell hoznunk, hogy átláthatóbb viszonyokat teremtsünk - közölte.
    A miniszter emlékeztetett: Macedóniában komoly vizsgálat folyt Soros György szervezeteinek befolyása kapcsán, de az Egyesült Államokban is vannak, akik kritikusan szemlélik azt a tevékenységet, amelyet Soros György világszerte folytat. Ez jelzi, hogy nem vagyunk egyedül - mondta el Balog Zoltán.
    A miniszter közölte: szívesen megvitatja a törvényjavaslatot az azt ellenző Lovász Lászlóval, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével, akinek a közvetítése azonban nem szükséges, hiszen a CEU ügyét államközi tárgyalásokon kell rendezni.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó