Emma napja van. | 2024.04.19

Manuel Valls már az első fordulóban Emmanuel Macront támogatja

2017-03-29 12:12:00

Manuel Valls, Franciaország volt szocialista miniszterelnöke (2014-2016) kijelentette szerdán, hogy Emmanuel Macron függetlenként induló jelöltet - egykori kormányának gazdasági miniszterét -, és nem a szocialisták megválasztott jelöltjét, Benoit Hamont támogatja majd az egy hónap múlva esedékes francia elnökválasztáson. 

    A francia baloldal államfőjelölt-állító választásán alulmaradt volt kormányfő szerint az esélyesnek számító radikális jobboldali Nemzeti Front (FN) jelöltjével szemben semmilyen kockázatot nem szabad vállalni.
    "Emmanuel Macronra szavazok, mert nem szabad semmilyen kockázatot vállalni a köztársaság számára, Franciaország számára. Nem szeretném, ha az első forduló estéjén Francois Fillon (konzervatív jelölt) és Marine Le Pen (az FN jelöltje) állna egymással szemben" - mondta a szocialista politikus a BFM hírtelevízióban.
    "Semmit nem tárgyaltam le, és nem kérek semmit. Ez nem csatlakozás, hanem felelős állásfoglalás. Azzal a veszéllyel szemben, amelyet a Nemzeti Front jelent, nem lehet habozni" - tette hozzá.
    A volt kormányfő elmondta: a baloldal válsága és az előválasztáson győztes Benoit Hamon párton belüli marginalizálódása, valamint a családtagjai tisztázatlan parlamenti foglalkoztatása miatt sikkasztás vádjával ügyészi eljárás alá vont Francois Fillon jelöltségének "morális összeomlása" miatt fordított hátat a saját pártjának.
    Manuel Valls a negyedik volt szocialista kormánytag, aki Macron mögött sorakozott fel, de a független jelölthöz korábban már csatlakozott Francois Bayrou, a centrista Modem párt elnöke és több olyan jobboldali politikus is, akik Jacques Chirac volt államfő (1995-2007) kormányaiban dolgoztak.
    Emmanuel Macron az Europe1 kereskedelmi rádiónak adott interjúban megköszönte Manuel Valls támogatását, ami szerinte annak a bizonyítéka, hogy a baloldali előválasztás nem tudta összefogni a teljes baloldalt. Ugyanakkor megerősítette, hogy a se nem baloldali, se nem jobboldali En Marche (Indulás!) nevű, egy éve alakult mozgalmának továbbra is az az elsődleges célja, hogy "az arcok és a gyakorlatok megújuljanak" a francia politikai életben.
    Valls nyilatkozatát megelőzően Macron már kedden jelezte, hogy egyetlen képviselői csoporttal sem kíván választási szövetségre lépni, és megválasztása esetén nem szeretne a korábbi miniszterekkel együtt kormányozni.
    Hírmagyarázók szerint Manuel Valls bejelentése újabb epizódja a francia Szocialista Párt összeomlásának és szétesési folyamatának. Az elnökválasztást hat héttel követő nemzetgyűlési választások nyomán Manuel Valls várhatóan egy önálló progresszív baloldali frakciót szeretne alakítani az alsóházban.
    Benoit Hamon, a baloldal megválasztott jelöltje a felmérések szerint alig tíz százalékos támogatottsággal az elnökválasztás első fordulójában csak az ötödik helyen végezhet, s a jelenlegi állás szerint Emmanuel Macron és Marine Le Pen juthat be a május 7-i második fordulóba. Mindkettőjüknek 25-26 százalék körüli mozog jelenleg a támogatottsága, s a végső megmérettetésből a centrista jelölt kerülhet ki győztesen.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó