Andrea napja van. | 2024.04.18

Cseresnyés Péter: négy éve tart a dinamikus növekedés a munkaerőpiacon

2017-03-29 08:55:46

Csaknem négy éve folyamatosan nő a munkaerőigény, elsősorban a versenyszférában - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért és képzésért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.

    Cseresnyés Péter hozzátette: a munkavállalókat a legnagyobb mértékben a versenyszféra "szívta fel", 144 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. A közfoglalkoztatottak száma egy év alatt 14 ezerrel csökkent, ami az elsődleges munkaerőpiac élénkülését jelzi - mutatott rá. Hangsúlyozta, azt szeretnék elérni, hogy a közfoglalkoztatás csak átmeneti forma legyen, akik tudnak, az elsődleges munkaerőpiacon helyezkedjenek el.
    A kormány tervei szerint néhány éven belül 40-50 ezerrel csökkentenék a közfoglalkoztatottak létszámát.
    Kiemelte: az ifjúsági munkanélküliségi ráta 11,1 százalékra csökkent, miközben 2010 körül még közel 30 százalékos volt.
    Az NGM közleményében is azt hangsúlyozta, hogy dinamikus volt a létszámbővülés a versenyszférában, és folytatódtak a kedvező trendek a munkaerőpiacon. A versenyszektorban zajló pozitív folyamatoknak, a munkát terhelő adók csökkentésének, a munkahelyvédelmi akciónak, illetve az aktivitást ösztönző intézkedéseknek köszönhetően folyamatosan javul a foglalkoztatottság Magyarországon. A kiváló makrogazdasági adatok is bizonyítják, hogy Magyarország erősödik - írták.