Emma napja van. | 2024.04.19

Az egységet hangsúlyozza a római deklaráció

2017-03-26 16:25:00

A szombati római európai uniós csúcson minden részt vevő tagállam által aláírt nyilatkozat azokat a területeket állítja fókuszba, amelyekben az unió egységes, és ez mindenképpen kedvező - mondta Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének vezetője az M1 aktuális csatornám vasárnap. 

    Az egyetemi docenst azzal kapcsolatban kérdezték, hogy az Európai Unió (EU) tagországainak állam-, illetve kormányfői, valamint az uniós központi intézmények vezetői szombaton Rómában aláírták azt a közös nyilatkozatot, amelyben kiállnak az unión belüli együttműködés folytatása, az EU előtt álló kihívások közös kezelése mellett. A római csúcstalálkozón az unió elődszervezeteit alapító szerződések 1957-es megkötésének hatvanadik évfordulójára emlékeztek.
    Gálik Zoltán szerint a nyilatkozat üzenetértékű: a 27 állam előre szeretne menni, és megjelölték azokat fontos területeket, ahol aztán a jogalkotás útjára lehet lépni.
    Mint mondta, abban mindenki egyetért, hogy a britek kilépése után erősíteni kell a védelempolitikát, egységesíteni kell a külső határvédelmet, valamint fontos foglalkozni a fiatalok munkanélküliségével, a déli perifériákkal és az unió növekedésével. Ezek a tervek az elmúlt két évben körvonalazódtak, és ezek keretei között valósulhatnak meg az olyan hosszú távú tervek, mint a fiskális integráció, a monetáris unió megerősítése vagy a többsebességes Európa - tette hozzá.
     A migrációs válsággal kapcsolatban az utóbbi időben a külső megoldások váltak hangsúlyossá - a Törökországgal és afrikai országokkal kötendő megállapodások -, a belső elosztási mechanizmusról szólók pedig lekerültek a napirendről - ismertette. Az elosztási kvótához valószínűleg szerződésmódosítás kellene, de "senkinek sem fűlik a foga most szerződésmódosításhoz" - mondta, arra utalva, hogy idén Franciaországban, Németországban és esetleg Olaszországban is választások lesznek.
    A közeljövő kihívásairól szólva Gálik Zoltán azt mondta: Nagy-Britannia a jövő héten beadja az uniónak az értesítést a kilépéséről, ezután megkezdődnek a tárgyalások, és egységes álláspontra lesz szükség. Az elkövetkező hónapok arról is szólnak majd, hogy ebben a folyamatban hogy tud egységet mutatni Európa - vélekedett.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó