Gedeon napja van. | 2024.03.28

Európa a szolidaritással válaszolhat a populizmusra

2017-03-25 10:05:00

Az egységes Európa fő értéke a szolidaritás, amely reményt adhat, ellenszere lehet a populizmusnak és bezárkózás helyett a másik ember felé nyit - mondta Ferenc pápa az Európai Unió és a tagállamok vezető politikusait fogadva a Vatikánban pénteken. 

    A katolikus egyházfő olaszul mondott beszédében kijelentette, Európa emlékezetkiesésben szenved, elfelejtette, hogy a múltban mennyit fáradozott a "falak és megosztottság" megszüntetésén. 
    A migrációról szólva megjegyezte, hogy az ettől való félelmet mindenekelőtt Európa kulturális identitásának gyengesége okozza. 
    A Római Szerződés 60. évfordulójánask szombati megünneplésére érkezett politikusokhoz szólva a pápa hangsúlyozta, hogy Európa nem csak követendő szabályokat, jogokat vagy követeléseket jelent, hanem az élet és az emberi méltóság tiszteletét. Hozzátette: a hatvan éve indított európai politikai projekt középpontja kezdettől fogva az ember volt, enélkül a Római Szerződésben foglaltak üres szavak maradtak volna. Az egyházfő az európai életerő első számú elemének a szolidaritást nevezte, amelyből "a másik felé nyitás képessége ered". Erre a szellemiségre ma is minél nagyobb szükség van "a középponttól távolodni akaró törekvésekkel szemben, nehogy az Uniót megalapító ideálok termelési, gazdasági és pénzügyi szükséggé redukálódjanak". 
    Ferenc pápa emlékeztetett az egységes és nyitott Európáért folytatott fáradtságos küzdelemre, amellyel sikerült lebontani a kontinenst megosztó falat. Úgy vélte, Európa elfelejtette az egykor elválasztott családok, a szegénység és a nyomor tragédiáját: "ott, ahol generációk vágytak a kényszerített ellenségesség ledöntésére, most azon folyik a vita, hogyan zárjuk ki korunk "veszélyeit": nők, férfiak és gyermekek hosszú sorát, akik háborúk és szegénység elől menekülnek és csak lehetőséget kérnek, hogy saját maguknak és szeretteiknek jövőt biztosítsanak". 
    Ferenc pápa kijelentette, a súlyos migrációs válságot nem lehet puszta számként, gazdasági vagy biztonsági kérdéskent kezelni. " A migráció problémája mélyebb kérdést vet fel,  elsősorban kulturális kérdést. Milyen kultúrát mutat fel ma Európa? (..) Igazi távlat nélkül annak félelme kerekedik felül, hogy a másik elszakít bevált szokásainktól, megfoszt megszerzett kényelmünktől (..) Európa igazi gazdagságát mindig is lelki nyitottsága képviselte" - mondta Ferenc pápa. 
    A katolikus egyházfő szerint a szolidaritás a leghasznosabb ellenszer a populizmussal szemben is: "a populizmus egozimusból fakad (..) ismét európai módon kell kezdeni gondolkodni, hogy elkerüljük a szürke egyformaságot, az egyéni érdekek diadalát". 
    Kiemelte, hogy korunkat a gazdaság, a család, a bevált társadalmi modellek, az intézmények és a migránsok okozta válság jellemzi, "számos válság, amelyek mögött a mai ember félelmei és irányvesztése húzódik". 
    Az audiencia végén Ferenc pápa mások mellett Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is köszöntötte.
    Ferenc pápa 2014 novemberében szólalt fel az Európai Parlamentben, tavaly pedig az aacheni Károly-díj átvételekor fogadta az Unió politikusait a Vatikánban.