Auguszta napja van. | 2024.03.29

Czibere: ingyenes képzés indul leendő nevelőszülőknek

2017-03-24 11:37:19

Ingyenes képzés indul leendő nevelőszülőknek, amelyre 500 millió forintot fordít a kormány európai uniós forrásból a következő három évben - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára egri sajtótájékoztatója után telefonon pénteken az MTI-nek.

    Czibere Károly közölte: a nevelőszülői képzés része az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében megvalósuló 12 milliárd forint keretösszegű programnak, amelynek célja a szociális ágazat képzési, továbbképzési program megújítása.
    A képzésen az új nevelőszülők orvosi, gyógypedagógiai, pszichológiai ismereteket sajátíthatnak el, valamit megtanulnak együttműködni más ágazatok szakembereivel is, például pedagógusokkal, orvosokkal, a gyámhatóság munkatársaival - ismertette a részleteket.
    Fontos szempont volt, hogy az oktatás ne vonja el aránytalanul hosszú időre a nevelőszülőket a feladataiktól, így a korábbi 500 órás OKJ-s képzéssel szemben 240 órás lesz a tanfolyam - tette hozzá.
    Az államtitkár szólt arról is, hogy a már nevelőszülőként dolgozók képzését is ingyenessé teszik.
    Mindezzel azt szeretnék elérni, hogy alkalmas, jól felkészült, elkötelezett nevelőszülők szakszerűen lássák el a gyerekeket - emelte ki.
    Hangsúlyozta, a kormány elkötelezett amellett, hogy minden gyermeknek - lehetőség szerint a vér szerinti családban - biztosítsa azokat az alapvető javakat, amely a testi, lelki, szellemi és erkölcsi fejlődésükhöz szükségesek, és a kiemelés a családból csak a végső megoldás legyen. Fontos, hogy egyetlen gyerek se kerüljön veszélyeztetett helyzetbe anyagi okok miatt. Ezt szolgálják a Biztos Kezdet Gyerekházak, a kötelező óvodáztatás bevezetése, az ingyenes tankönyv biztosítása és a gyermekétkeztetés bővítése is - fogalmazott. 
    Cél azonban az is, hogy ha felmerül a veszélyeztetés gyanúja, akkor minél előbb lépjen működésbe a jelzőrendszer - tette hozzá.
    Ha ki kell emelni a gyereket a családból, akkor - a kormány meggyőződése szerint - a nevelőszülői szolgálat a legmegfelelőbb ellátási forma, ezért igyekeztek ezt minél inkább megerősíteni. Ezt szolgálta, hogy 2014-től a hivatásos nevelőszülői jogviszonyt foglalkoztatási jogviszonnyá tették, valamint az is, hogy 2015 óta a nevelőszülők időkorlátozás nélkül vállalhatnak egyéb munkát is.
    Elmondta azt is, hogy már minden, a családjából kiemelt, 12 évesnél fiatalabb gyereket nevelőszülőnél kell elhelyezni a nagy tömegintézmények helyett. A nevelőszülőknél élő gyerekeknek ingyen adják a tankönyvet és az étkezést, és mindemellett a gyermekvédelmi szakellátásban elhelyezettek önálló életkezdési feltételeinek javítását szolgáló programokat is támogat a kormány - fűzte hozzá.