Auguszta napja van. | 2024.03.29

ogerősen pert nyert a román feddhetetlenségi ügynökség Petre Roman volt miniszterelnök ellen

2017-03-23 16:01:00

 

Jogerősen a feddhetetlenségi ügynökség (ANI) javára ítélt a román legfelsőbb bíróság csütörtökön abban perben, amelyet Petre Roman volt miniszterelnök indított az ANI ellen, amiért a tisztségviselők vagyonosodását vizsgáló ügynökség jelentése nyomán 2015 februárjában a politikust megfosztották képviselői mandátumától.

    Romant azért zárták ki akkor a parlamentből, mert az ANI megállapította: a politikus megsértette az összeférhetetlenségi törvényt. A politikusnak az volt a bűne, hogy 2012-ben, amikor nyolc év szünet után visszatért a törvényhozásba, nem számolta fel azonnal egyéni vállalkozását.
    A Nemzeti Liberális Párt színeiben képviselővé választott Roman óvást emelt ugyan az ANI határozata ellen, de tévedésből nem az illetékes bíróságnál, hanem egy másiknál próbálta megtámadni a határozatot. Mire rájött tévedésére, lejárt az óvási határidő.
    A politikus nem hagyta annyiban a dolgot, óvást emelt az ANI határozata ellen immár az illetékes bíróságon, amely első fokon neki adott igazat, erre alapozva pedig tavaly szeptemberben a képviselőház vissza is fogadta tagjai közé. A parlament azonban nem sietett visszafizetni azokat a - százezer lejhez (hétmillió forint) közelítő - képviselői juttatásokat, amelyektől kizárása óta elesett: amint a mostani jogerős ítélet igazolta, az óvatosság indokolt volt.
    Petre Roman 1989-1991 között volt az ország miniszterelnöke: ő volt első román kormányfő a kommunista diktatúra bukása után.