Andrea napja van. | 2024.04.18

Balog Zoltán: a két ország kapcsolatát erősítette az izraeli látogatás

2017-03-19 18:27:47

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere izraeli tárgyalásain minisztériumok közötti megállapodások előkészítéséről tárgyalt, valamint az Izraelben élő magyar ajkúak képviselőivel és intézményeivel találkozott. 

    Balog Zoltán vasárnap Hájim Kac izraeli szociális miniszterrel tárgyalt, akivel elsősorban egy szociális biztonságról szóló egyezmény előkészítéséről egyeztetett, amely a munkáséveiket Magyarországon eltöltők, majd Izraelbe költözők nyugdíjának átszámítását rendezné. 
    Naftali Bennet oktatási miniszterrel főként a nemzetközileg is elismert izraeli tehetségkutató program tapasztalatainak esetleges átvételéről tanácskoztak. "Ezt a rendszert már a szingapúriak is megismerték és átültették, és mi is szeretnénk tanulmányozni a kiválasztás és a tehetséggondozás itteni módját egy szakértő delegációval"- mondta a megbeszélések végeztével az MTI tudósítójának Balog Zoltán, jelezve, látogatása a két ország kapcsolatát erősítette.  
    Vasárnapi jeruzsálemi programjában az Izrael Múzeum meglátogatása is szerepelt, ahol James Snyder, a kiállítóhely közelmúltban leköszönt legendás igazgatója fogadta a magyar vendéget. "Ez a múzeum fontos partnere Magyarországnak: korábban már bemutatták hazánkban a Holt-tengeri tekercseket. Most a kortárs izraeli művészetet tekintettük meg, és egy igen izgalmas tárlatot láttunk például arról, hogy miként látják Jézus alakját a modern izraeli művészek. Több tárlat esetleges magyarországi bemutatásáról is tárgyaltunk" -  foglalta össze látogatását az intézményben Balog Zoltán. 
    Előzőleg, szombaton a jeruzsálemi görög ortodox pátriárka, III. Theophilos a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend koronával és koszorúval ékesített tiszti keresztjével tüntette ki a magyar minisztert az üldözött keresztények megsegítéséért végzett munkája elismeréseként. 
    "Ez a magyar kormány iránti hála kifejezése volt, mert itt, a Közel-Keleten hamar híre ment,  hogy létrehoztunk egy, az üldözött keresztények megsegítésével foglalkozó helyettes államtitkárságot. Már több ortodox egyházat támogattunk a térségben, a jeruzsálemi pátriárka karitatív munkáját is segíteni szeretnénk"- emelte ki Balog Zoltán. 
    "A keresztények itt maradása nem csak nekik érdekük - ők nem is akarnak elmenni innen, kisebbséget jelentenek a menekültek között -, itt maradásuk nekünk is érdekünk, hogy a kereszténység bölcsőjénél ne szakadjon meg a kétezer éves kapcsolat, hogy lehessen itt jövőjük is, nem csak történelmük" - hangsúlyozta Balog Zoltán.
    A látogatás másik szombati állomása az 1857-ben alapított jeruzsálemi Osztrák Hospice, vagy vendégház volt, amelyet még a 19. században együtt látogatott meg szentföldi zarándoklatukon Ferenc József császár és Andrássy Gyula, s amely az Osztrák Császárság, majd az Osztrák-Magyar Monarchia jeruzsálemi jelenlétét biztosította. 
    Az intézményből Magyarország több évtizedre kiszorult a szocialista időkben, de a megbeszéléseken jelen volt Habsburg György, az Osztrák Hospice alapítványának elnöke, és mellette az intézményt igazgató burgendlandi pap is, s szóba került az együttműködés új kereteinek a kialakítása.
    Pénteken a magyar vendég a Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumát látogatta meg Észak-Izraelben, Cfát városban, ahol Ron Lusztig igazgató és édesanyja, az alapító Lusztig Éva kalauzolta. 
    "Teljesen önkéntes alapon, saját kezdeményezésből egy olyan nagyszerű anyagot gyűjtöttek össze az ide kivándorolt magyar zsidó családoktól, amelyet érdemes lenne eggyel magasabb szintre emelni. Ez egy megható, és meggyőző vállalkozás, amelynek javasolni fogom a támogatását, hogy méltó legyen közös történetünknek ehhez a nagyon pozitív korszakához" - összegezte látogatásának tapasztalatait Balog Zoltán. A továbblépéshez megbeszélésükön szóba került az intézmény megfelelőbb helyre költöztetése, kapacitásának a növelése, s az infrastruktúra javítása is.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány