Auguszta napja van. | 2024.03.29

Szijjártó: szorosabbra kell fűzni az EU és a keleti partnerség országainak együttműködését

2017-03-10 12:23:25

A keleti partnerség program sikeressége nagyon fontos az EU hosszú távú biztonsága szempontjából, ezért szorosabbra kell fűzni a kezdeményezés országai és az unió együttműködését - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, miután moldovai kollégájával egyeztetett.

    A tárcavezető kiemelte: ebben az együttműködésben Moldovának komoly szerepe van, és az ország békéje, stabilitása közvetlen biztonsági hatással van egész Európára. Moldovai partnerével a kétoldalú politikai és gazdasági kapcsolatok erősítéséről állapodtak meg - közölte Szijjártó Péter.    
    Kifejtette: a magyar külpolitika fontos biztonságpolitikai alapvetése, hogy az EU biztonsága nagy mértékben függ a szomszédsága stabilitásától, és az elmúlt időben az észak-afrikai, közel-keleti események, valamint az ukrajnai konfliktus kicsit elvette a figyelmet a keleti partnerség országaival ápolt kapcsolatoktól. 
    A külügyminiszter szerint a két ország együttműködése eddig is sikeres volt az ENSZ keretein belül, és Moldova tagsági pályázatát az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában Magyarország támogatja.
    A gazdasági kapcsolatokról szólva kijelentette: a kereskedelmi forgalom tavaly meghaladta a 100 millió dollárt, ebből 96 millió dollár a magyar export volt, vagyis jelentős a kereskedelmi többlet e tekintetben.
    A tárcavezető kitért rá: a moldovai gyógyszeripari piac elsőszámú szereplője a Richter, és a cég további beruházásainak megkönnyítésére javaslatokat tettek a szabályozásra Moldovának, hogy tovább erősödhessen a vállalat pozíciója az országban. Ugyancsak szó volt a megbeszélésen a vízgazdálkodási együttműködésről és arról, hogy Magyarország és a FAO közös fejlesztési programot indított Moldovában 400 ezer dollár magyar hozzájárulással az öntözéses technológiák fejlesztésére - közölte. Hozzátette: az Eximbank 85 millió euró hitelkerettel ösztönzi a gazdasági kapcsolatok építését.
    Megjegyezte: Moldova a reformok tekintetében mindig is számíthatott Magyarország támogatására, ahogyan az európai integrációs törekvéseit is segítik.    
    Andrei Galbur moldovai külügy- és európai integrációs miniszter hangsúlyozta: a két ország 25 évvel ezelőtt vette fel a diplomáciai kapcsolatokat, az azóta eltelt időben Moldova sok támogatást kapott európai integrációs folyamatához Magyarországtól, továbbá pénzügyi és technológiai segítséget is kapott az országtól.    
    Mint mondta, az egyeztetésen áttekintették az európai folyamatokat, a nemzetközi és regionális helyzetet, az ukrajnai eseményeket. Arról is beszélt, hogy kormánya igyekszik emelni a moldovaiak életszínvonalát, hogy ne akarjanak más országokban munkát vállalni a jobb életkörülmények miatt.
    A moldovai külügyminiszter szerint a kétoldalú kereskedelemben messze vannak még a lehetőségek teljes kihasználásától, ezért üdvözölte az Eximbank által meghirdetett hitelkeretet.
    A sajtótájékoztató előtt a miniszterek 2017-2019-re szóló oktatási és tudományos együttműködési programot írtak alá, továbbá kicserélték a fogadó államban való jövedelemszerzésre viszonosság alapján, családtagokra vonatkozó megállapodásról szóló jegyzéket. Az esemény után éremkiállítást nyitottak meg a diplomáciai kapcsolatok felvételének 25. évfordulója alkalmából a minisztérium aulájában.
    A sajtótájékoztatón kérdésre Szijjártó Péter elmondta: Donald Tusk jó látta el a feladatát az Európai Tanács élén, és fontos, hogy egy közép-európai vezető is van a legfontosabb európai testületek élén, aki ráadásul az Európai Néppárthoz tartozik. Ugyanakkor érzékeny helyzet állt elő azzal, hogy országa kormánya nem támogatta Tusk jelölését. Azon dolgoztak, hogy olyan konszenzus jöjjön létre, amely európai és lengyel szempontból is elfogadható, de ez nem sikerült - közölte. Úgy vélte, az ügy mindazonáltal nem okoz nehézséget a visegrádi együttműködésben, amely a legerősebb és leghatékonyabb szövetség az unióban.
    Kérdésre a külügyminiszter beszélt a Belize-ben meghalt magyar párról is. Közölte: Magyarországnak van diplomáciai kapcsolata az országgal, de nincs ott nagykövetsége, ezért a mexikóvárosi nagykövetség jár el az ügyben. A belize-i hatóságoktól kapott telefonos tájékoztatás alapján két magyar állampolgár haláláról van szó, egy forgalmas főúton, egy villanyoszlopnak ütközött, kiégett autóban találták meg a holttesteket, az ügyben nyomoz a helyi rendőrség. Fennáll a lehetősége, hogy nem közlekedési baleset, hanem súlyos bűncselekmény, esetleg gyilkosság történhetett, ugyanis az egyik holttestet a hátsó ülésen, a másikat pedig a jobb első ülésen találták meg - mondta.
    Szijjártó Péter kitért rá: az áldozatoknak - egy férfinek és egy nőnek - volt Belize-ben házuk, nem ott éltek, de gyakran tartózkodtak ott. A mexikóvárosi nagykövetség kapcsolatban áll a családdal, a szükséges konzuli segítséget megadják nekik - mondta.
    Ugyancsak kérdésre a romániai kanyarójárvánnyal kapcsolatban a külügyminiszter közölte: az országba indulóknak lényeges az alapvető higiéniai szabályok betartása, és lehetőség szerint az oltási könyv elvitele. A 15 hónapnál fiatalabb gyermekek szüleinek különösen körültekintetően kell eljárniuk, mert ők még nem kapták meg a szükséges oltást, és érdemes annak kérnie oltást, aki korábban nem kapott ilyet - magyarázta.