Gedeon napja van. | 2024.03.28

Az Iszlám Állam vezetője hónapokkal ezelőtt elmenekült Moszulból 

2017-03-09 07:25:47

Két amerikai televízió is arról számolt be szerdán este, hogy Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetője hónapokkal ezelőtt elmenekült az ostromlott iraki Moszulból. 

    Al-Bagdadit, a 46 éves, iraki származású terroristavezért egy ideig halottnak hitték, tavaly szeptember óta azonban - hírszerzési jelentések szerint - egyértelműen Moszulban bújt meg. Az NBC és a Fox televízió szerdán este amerikai katonai forrásra hivatkozva azt közölte: al-Bagdadi öt hónappal ezelőtt - amikor az iraki hadsereg körbezárta Moszult -, menekült el a városból, s az IÁ vezetését maroknyi követőjére bízta. Az NBC a Reuters hírügynökségre utalva jelentette, hogy a terroristavezér valószínűleg a sivatagban bujkál.
    Al-Bagdadi 2014-ben, miután a terrorszervezet elfoglalta Moszult, a város nagymecsetjében "minden muzulmán vezetőjének" és "emírnek" kiáltotta ki magát, s nem nagyon mutatkozott a nyilvánosság előtt. Az Iszlám Államnak mintegy 15 ezer harcosa van Irakban és Szíriában, 2500-ra tehető a Moszul nyugati részében és Tel-Áfár városában harcolók, és még ezrek lehetnek az Eufrátesz völgyében. 
    Az NBC katonai forrása szerint a terrorszervezet tagjainak létszáma rohamosan csökken, és miközben a szíriai Rakkában még mindig 3-4 ezren vannak, az ostromlott Moszulból az amerikaiak támogatta iraki hadsereg egyre jobban kiszorítja őket. Az offenzíva az észak-iraki város felszabadítására öt hónappal ezelőtt indult meg.